Nem kell indokolni az iskolaigazgatói pályázat elutasítását

Rétvári Bence általános érvényű választ adott, amikor főnökét a Kölcsey igazgatójáról kérdezték.

Idén már több iskolaigazgató pályázatát elutasították. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás korábban érdeklődésünkre azt mondta: az utóbbi tíz évben minden tizedik pályázó így járt. Oláh Lajos (DK) kifejezetten arra volt kíváncsi, miért utasították el a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójának, Fazekas Csabának a pályázatát is. Az okokról a belügyminisztert kérdezte. Pintér Sándort emlékeztette, a törvény szerint az állami szervek kötelesek a képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni.

Ugyanakkor nem a Kölcsey az egyetlen, ahol nem folytathatja munkáját a korábbi, megbecsült igazgató: Székesfehérvárott, Csepelen és Kispesten is hasonló történt. Annak ellenére, hogy más pályázó nem is volt. A miniszter helyett államtitkára általános érvényű választ is adott. Rétvári Bence jelezte az ellenzéki politikusnak, hogy a felvilágosítási kötelezettség dacára,

az igazgatói pályázatokról meghozott döntésre vonatkozóan a hatályos jogszabály nem rendel el indokolási kötelezettséget.

Azzal nyugtatta Oláh Lajost, hogy az iskolaigazgatók helyettesítési rendje szabályozott, így a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium

sem marad vezető nélkül a következő tanévben, a feladatok ellátása zavartalanul folytatódni fog.

Vélhetően ez érvényes a többi iskolára is, de Fazekas Csaba helyzete azért speciális, mert őt a bíróságon tanúként hallgatták ki annak az öt, rendkívüli felmentéssel kirúgott tanárnak a perében, akikről korábban azt írta, kiváló pedagógusok voltak, űr maradt utánuk, radikális megbüntetésük olyan pedagógiai hiba a 21. században, amit iskoláiban már nem szokás elkövetni. A tárgyalóteremben azt mondta, a tanárok előre kitalált forgatókönyv szerint polgári engedetlenkedtek, hogy ne akadályozzák az oktató-nevelő munkát.