Belföld

Márki-Zay: Lázárhoz köthető cég nyerte Hódmezővásárhelyen a közlekedési pályázatot, de ilyen a verseny

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

„Ilyen a verseny, aki a legjobb árat adja, az nyer” – mondta Márki-Zay Péter polgármester a Vásárhelyi Televíziónak, miután egy, szerinte Lázár Jánoshoz köthető cég nyerte meg Hódmezővásárhelyen a közlekedési pályázatot.

A mostani szolgáltató száz forinttal emelte a kilométerdíjat új buszok vásárlásának terve miatt, ám a veszprémi, főként kirándulóbuszokat üzemeltető Balaton Busz a 475 Ft/km-es nettó árával a mostani ár alá kínált hét forinttal. Így szeptember elsejétől kezdte kétszer két évig ők fogják üzemeltetni a városi buszközlekedést: az erről szóló döntést a városvezetés a keddi közgyűlésen már el is fogadta.

Márki-Zay úgy tudja, a győztes buszos cég bevételének nagy része nem a hivatalos tevékenységéből, vagyis a kirándulóbuszoztatásból származik, hanem a Lázár minisztériuma alá tartozó Volánbusztól, amellyel több mint egymilliárdos forgalmat bonyolít. Ha ezek az információ helytállóak, a polgármester szerint elképzelhető, hogy „az indulásuk sem teljesen véletlen és spontán”. A társaság a Szegeder kérdésére azt tagadta, hogy egymilliárdos forgalmat bonyolítana le a Volánnal, de azt elismerte, hogy sok más busztársasághoz hasonlóan az állami vállalat a partnere.

Márki-Zay elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen mindig nyílt verseny van: a legjobb ajánlat győz, és az új szolgáltatónak alacsonypadlós, klímás buszokat kell biztosítania késések és járatkimaradások nélkül.

(Telex)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik