Belföld

Felhőszakadás, jégeső, szélvihar – kiadták a riasztást

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternyinél több csapadék is hullhat. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, de szélerősödés, jégeső is előfordulhat.

Kedden erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk. Záporok, zivatarok nagy számban főként a középső harmadban lehetnek. Azokat elsősorban felhőszakadás, illetve erős, néhol viharos széllökés kísérheti. Az északias szél zivataroktól függetlenül egyre többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet napkötben 28-34 fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő – írja a Kiderül.

A HungaroMet több figyelmeztetést is kiadott. A zivatarok veszélye miatt az egész ország besárgult. 

Az előrejelzés szerint kedden komoly felhőszakadásra kell számítani hét megyében, másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adtak ki.

Figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható, még mindig több helyen meghaladja a 25 fokot a napi középhőmérséklet.  

Azt írták, leginkább a Duna vonalának környezetében, valamint attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, amelyek számossága a késő délelőtti óráktól gyorsan növekedhet. Kisebb eséllyel a Dunántúl nyugati és középső részén is megjelenhet néhány cella.

Frissítünk!

Kiadták a riasztásokat.

Külön-külön elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki a felhőszakadások és zivatarok veszélye miatt a HungaroMet. A felhőszakadás által érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt akár több mint huszonöt-harminc milliméter eső eshet.


A zivataroknál elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett megerősödhet a szél, jégeső is előfordulhat.

A riasztások által érintett járásokat folyamatosan frissülő térképen követhetik nyomon.

A zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti: rövid idő alatt akár >25-30 mm, az egymást követő intenzív cellákból akár >50 mm is hullhat, valamint a domborzati viszonyok függvényében (elsősorban az Északi-középhegységben) villámárvíz is létrejöhet. Emellett az intenzív gócokban jégeső (jellemzően <1-2 cm), környezetükben viharos (>65-80 km/h, légzuhatagokban akár >90 km/h) széllökések is előfordulhatnak. Éjszaka egyre kevesebb helyen, elsősorban a Tiszántúlon és nyugaton, délnyugaton valószínű zivatar. Szerdán kora délelőttig néhol, nagyobb eséllyel északnyugaton, majd késő délelőttől estig elsősorban, nagyobb számban az ország keleti, északkeleti harmadán alakulhatnak ki zivatarok, melyeket főként az Északi-középhegység térségében és keleten felhőszakadás (>25-30 mm), jégeső (1-3 cm) és viharos szél (70-90 km/h) kísérhet. Holnap már sehol sem éri el a 25 fokot a napi középhőmérséklet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik