Gyurcsány Ferenc egy friss Facebook-bejegyzésben reagált arra hírre, miszerint Orbán Viktor miniszterelnöki fizetése az adott ország bruttó átlagkeresetéhez viszonyítva a legmagasabb az Európai Unióban.
Az Átlátszó írta meg, hogy Orbán Viktor fizetése az idei évben havi bruttó 6,3 millió forintra emelkedett, vagyis a magyar átlagbér összegének 9,5-szörösét kapja kézhez minden hónapban, amivel messze kiemelkedik az átlagos emberek keresetéhez képest az EU-s vezetők mezőnyéből. Így a magyar kormányfő például kétszer annyit keres, mint spanyol és háromszor annyit, mint bolgár kollégája.
A Demokratikus Koalíció elnöke ezt a hírt felidézve azt írja:
Ugye emlékeznek? Én a miniszterelnökségem alatt a fizetésemet alapítványoknak adtam. És még csak azt se mondhatják, hogy »hát persze, Gyurcsány megengedhette magának.« Mert ugye abban egyetértünk, hogy Orbán sokkal nagyobb vagyont harácsolt (lopott?) össze magának, mint amekkora nekem valaha volt és lesz, és amit az üzleti világban tisztességesen kerestem meg.