Belföld

Népszava: jelentősen csökkenhet a budapesti orvosi ügyeletek száma

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

A mostani 23 helyett októbertől Budapesten 13 felnőtt és 3 gyermekügyeleti pont működne, ez derül ki az Országos Mentőszolgálat koncepciójából, amiről a Népszava számolt be.

Mint írják: az új felnőtt ügyeleti pontokból hatot sürgősségi osztály mellett, ötöt szakrendelőkben és kettőt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) két telephelyén kereshetnének fel a betegek. A gyermekügyeleti pont a Heim Pálban, a Szent János kórházban, valamint a XIII. kerület Révész utcai rendelőjében működne.

Ezek mellett az OMSZ még öt úgynevezett „szekunder” két fős ügyeleti mentőegységet is alkalmazna, ők végezhetnék például a közterületi halottszemléket. Ezzel a koncepcióval „csatlakoztatnák” a fővárosiakat is az egységes állami ügyeleti rendszerhez, áll a cikkben.

Azt is leírják: az ügyeletet a fővárosban is az Országos Mentőszolgálat koordinálná, azaz októbertől itt is az egységes hívószámot (1830) kellene a szokásos rendelési időn kívül tárcsázni. A vonal végén ülő diszpécser döntene arról, hogy az érintett betegnek – telefonos tanácsadásra, ügyeleti autóra, mentőre, vagy csak vizsgálatra – van-e szüksége.

A Magyar Orvosi Kamara lapnak nyilatkozó tagjai szerint a fővárosban a váltásnak egyetlen előnye lehet, az egységes irányítás, ellenben a jelenleg javasolt szakmai megoldással romolhat a biztonságos ellátás.

Havasi Gábor, a főváros egészségügyi tanácsnoka a lap megkeresésére közölte, az ügyeleti rendszer átalakításáról eddig a városvezetéssel nem egyeztetett a kormányzat, Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön írt levelet Takács Péter államtitkárnak, hogy találjon alkalmat egy ilyen találkozóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik