Helybenhagyta a Kúria a területi választási bizottság döntését, így a megismételt választás után is a Fidesz–KDNP jelöltje, Trudics Andrea marad a Borsod megyei Szegi polgármestere, szúrta ki a Telex a végzést.
A lap cikkében emlékeztet, Szegiről a június 9-ei választás után derült ki, hogy hirtelen több lett a szavazó. Míg márciusban még csak 246 választásra jogosult volt a településen, június 3-án már 278, három nappal a választás előtt pedig már 348 lett belőlük. Ez azt jelenti, hogy hirtelen 102 emberrel (41 százalék) többen lettek a faluban. Közülük 70-en csak a választás hetében jelentkeztek be ide.
A Kúria megsemmisítette a választási eredményt, és július 7-re új polgármester-választást írt ki. A megismételt választást is a Fidesz-KDNP jelöltje, Trudics Andrea nyerte, az eredmény ellen Kisvárdai Tibor fellebbezett a Kúriánál, súlyos jogsértésként hivatkozott arra, hogy autóval hozták a szavazókat a településre, majd szállították el őket onnan. Kisvárdai a fellebbezéséhez linkeket adott meg, amiken a Telex, a GloboTV és az RTL felvételei láthatók.
A Kúria a bírósági jogorvoslati eljárásban a Ve. 231. § (5) bekezdése szerint a választási jogvita érdemi elbírálása érdekében a kérelmező által megjelölt linken elérhető média tartalmat megtekintette, bizonyítékként értékelte. Valamennyi felvétel a megismételt választás napján 2024. július 7-én készült. A riportokban, helyszíni felvételeken, tudósításokban a helyi lakosok mondják el a választással kapcsolatos véleményüket, vagy a riporter foglalja össze az eseményeket, mely annak alátámasztására, hogy a választás eredményét befolyásoló jogsértés történt, nem alkalmas
– olvasható a Kúria indoklásában.