Belföld

Kiderült, miért szabadult el a szántódi szuperkomp

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

Máris kivizsgálta a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), hogy miként szabadulhatott el hétfőn délután a Tihany–Szántód vonalon közlekedő új balatoni szuperkomp. A BAHART a Blikk kérdésre válaszolva azt írta: a kivizsgálás megállapította, hogy a hajó személyzete szakszerűen végezte a hajó kikötését, azonban kisebb műszaki probléma történt,

 a kötélrögzítőben meglazult a kötélzet, ami miatt a hajó kis mértékben eltávolodott a parttól.

A hajózási társaság közölte, hogy személyi sérülés nem történt, két gépkocsiban keletkezett kisebb anyagi kár, amelyek kártalanítását elindították.

A hétfői balesetről a Blikk nyomán korábban megírtuk: a baj akkor történt, amikor a kompról elkezdtek lehajtani az autók a kikötés után. Egy szemtanú szerint a komp akkor kezdett el távolodni a parttól, amikor már húsz autó lehajtott róla. Ekkor egy kisbusz épp szintén partra szállt volna, ami nem sikerült, mert a lehajtó már nem volt a helyén, a kocsi eleje így összetört.

A 45 méter hosszú és 11 méter széles legújabb kompok a BAHART eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkező hajói, 120 utast, 24 gépjárművet és 30 kerékpárt képesek egy időben szállítani. Az új kompokat két óriás katamaránnal együtt március 28-án avatták fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik