Belföld

Műtétek álltak le több budapesti kórházban a hőség miatt

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA

Kedd óta a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház valamennyi műtőjében, az Észak-budai Szent János Centrumkórházban pedig a traumatológián szünetelnek a műtétek a hőség miatt – írja a Népszava saját értesülése alapján. A napilap beszámolója szerint a két intézmény klímaberendezései néhány óra különbséggel hibásodtak meg. Ennek következtében aztán

  • az Uzsoki Utcai Kórház műtőiben 41,5 foknál,
  • a Szent János Kórházban 38 fokos hőség után

állították le a beavatkozásokat, és jelezték, hogy nem tudnak beteget fogadni. A lap hozzátette, ez a két szolgáltató látta el a fővárosi baleseti sérülések negyven százalékát, vagyis most ennyivel több beteg hárul a még működő másik három traumatológiai centrumra.

A helyettesítő intézmények kijelöléséről csütörtökön intézkedett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A Szent János kórház traumatológiai műtétre szoruló betegeit is más intézményekbe viszi a mentő.

Munkavédelmi és betegbiztonsági okokból a műtőkben nyáron sem lehet 20-24 foknál magasabb hőmérséklet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik