A szerda este az Árpád hídi balesetben elhunyt B. Ervin, a Schadl-ügy tanúja, írja több forrásra hivatkozva a Hvg.hu.
A férfi abban a szürke Suzukiban ült, amelyet az ellopott taxi sofőrje nagy sebességgel tarolt le a hídon. A rendőrség tájékoztatása szerint a Suzukit egy 34 éves férfi vezette, vele az autóban 32 éves női utasa ült. A lap szerint a nő a férfi élettársa volt, ő is életét vesztette a balesetben. Mindketten a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatását céljául kitűző Rákóczi Szövetség volt munkatársai voltak a szervezet búcsúposztja szerint.
Szerda este frontálisan ütközött az Árpád hídon egy, a forgalommal szemben haladó lopott taxi. Hárman azonnal meghaltak az ütközésben. Egyikük a lopott taxi sofőrje volt, a másik két áldozat egy Suzukiban ült.
A Hvg.hu azt írja, B. Ervin végrehajtó-helyettesként dolgozott. Ő volt az az ember, akitől az ügyészség hivatalosan csak „1. számú tanúnak” nevezett, neve elhallgatását kérő informátora kapta értesüléseit a végrehajtói kar volt elnökének, Schadl Györgynek az ügyleteiről.
Az 1. számú tanút áprilisban hallgatta meg az ügyben a bíróság, ő korábban, az ügy nyomozati szakaszában még azt mondta, „akiből később végrehajtó lett, azoknak vissza kellett osztani a pénzt Schadlnak”. Az 1. számú tanú amúgy szintén végrehajtó-helyettes, és ő nevezte meg informátoraként B. Ervint az április tárgyaláson.
B. Ervint a bíróság június végén hallgatta meg. Schadl B. Ervin állítása szerint egyszer biztatta, hogy pályázzon végrehajtói pozícióért, hiszen rendben vannak a pontjai és a papírjai is, egyszer ez meghozza a gyümölcsét. A bíróság előtt azt állította, csak pletykákat mondott el az 1. számú tanúnak.