Belföld

Minden idők leglátványosabb tűzijátékával készül a kormány augusztus 20-án

Sopronyi Gyula/ 24.hu
Sopronyi Gyula/ 24.hu

Idén négynapos rendezvénysorozattal ünnepeljük az államalapítás évfordulóját, az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt már szombattól várhatók programok

– közölte a Magyar Nemzet kérdésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

A KTK szerint idén minden idők leglátványosabb tűzijátékát élvezhetik majd a budapestiek és a fővárosba látogató turisták. A tűz és fény játékát többen élvezhetik, mint korábban: az eddigi 4,3 helyett több mint öt kilométer hosszan lehet majd látni a Duna mentén, vagyis ezúttal a látványterület egészen a Margitszigetig tart majd, és a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat érint.

A pirotechnikai eszközök, a drónok száma és a fényfestés volumene is nagyobb lesz a tavalyinál.

„A fentiek miatt emelkedik a tavalyihoz képest csekély összeggel a tűzijáték költsége” – tették hozzá, de konkrét számokat nem közöltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik