Belföld

Novák Katalin: Nem szeretnék most önnel beszélgetni erről

MTI / Sándor-palota
A Sándor-palota által közreadott képen Novák Katalin köztársasági elnök nyilatkozatot tesz a Sándor-palotában 2024. február 10-én. Novák Katalin lemondott az államfői tisztségről.
MTI / Sándor-palota
A Sándor-palota által közreadott képen Novák Katalin köztársasági elnök nyilatkozatot tesz a Sándor-palotában 2024. február 10-én. Novák Katalin lemondott az államfői tisztségről.

Februárban mondott le az államfői tisztségéről Novák Katalin, aki azóta teljesen eltűnt a nyilvánosságból. Orbán Viktor kormányfő azóta többször is azzal hárította el a kegyelmi üggyel kapcsolatos újságírói kérdéseket, hogy azokra egyedül Novák Katalin adhat választ, így a médiumok őt kérdezzék a történtekről.

Pontosan ezt tette szerdán este a Telex stábja: az újságírók Stuttgartban, a magyar-német EB-csoportmeccs után szúrták ki a távozó szurkolók között a volt köztársasági elnököt. Simor Dániel újságíró odalépett hozzá, és megkérdezte tőle: miért kapott elnöki kegyelmet K. Endre, aki pedofil bűncselekmények eltussoláshoz asszisztált a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyetteseként.

Novák Katalin azonban elhárította az érdeklődést. Mint mondta, ezúttal magánprogramon van a családdal, és szerinte, amit az ügyről el kellett mondania, azt már megtette.

Nem szeretnék én most önnel beszélgetni erről

– zárta rövidre a beszélgetést a volt államfő.

Arra a kérdésre, hogy egy másik alkalommal válaszolna-e a Telex kérdésére, Novák annyit válaszolt: „Elképzelhető”, de ő már mindent elmondott az ügyről a lemondásakor.

A Telex felidézte, hogy Novák a távozáskor mindössze annyit közölt a kegyelmi ügyről:

Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik