Belföld

Választás 2024: Diósdon az idősotthon fordított

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Érvényesnek számolták el a korábban érvénytelenített szavazatokat.

A helyi Szent Anna Szeretetotthon lakóinak szavazataival fordult meg a diósdi polgármester-választás eredménye. Azt megtámadta ugyanis Dizseri András (Pro Civitate Egyesület), akit korábban öt szavazattal győzött le Makádi Anna (Élhetőbb Diósdért Egyesület), aki most a Népszavának azt mondta, a Kúriához fordulnak jogorvoslatért.

A helyi választási bizottság korábban úgy döntött, nem veszi figyelembe az idősotthon mozgóurnás szavazatait, mert egy alkalmazott segített a lakóknak a voksolásban. Dizseri fellebbezett, a területi választási bizottság pedig úgy ítélte meg: nem történt jogsértés, noha a választókör delegáltjai is a helyszínen voltak. A mozgóurnában 32 voks volt. Huszonhatot Dizseri kapott, hármat a korábbi polgármester, Spéth Géza, három érvénytelen lett, a jelenlegi állás szerint így 21 szavazattal vesztett Makádi Anna.

A jogszabály szerint az a választó, aki nem tud olvasni, akit testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban,

általa választott segítő, ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes segítségét igénybe veheti.

Makádi Anna szerint a jogszabály azt mondja ki, hogy az akadályoztatott választónak kell kérnie a segítséget. Úgy tudják itt az intézmény vezetője jelölt ki egy dolgozót a feladatra, aki – noha ezt a szavazóköri delegáltak felajánlották – nem is engedte meg másnak a közreműködést. Mint mondta: a katolikus szeretetotthon több szálon kötődik a Pro Civitate Egyesülethez, amelynek tagjai többször is adtak kulturális műsort, ő maga még a szórólapjait sem tudta eljuttatni.

Győzött a jog és a törvényesség!

Ezt írta közösségi oldalán a diósdi fordulat után Dizseri András, aki korábban az ECHO TV műsorvezetője, illetve fideszes önkormányzati képviselő volt. Azt az Átlátszó írta meg, hogy a Pro Civitate képviselője Sohajda Lajos, a diósdi Fidesz alapszervezet elnöke, a bejegyzési okiratukban megjelölt egyik cél pedig „a FIDESZ-KDNP kormány működésének helyi szinten történő támogatása.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik