Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség azzal a 64 éves balassagyarmati férfival szemben, aki egy figyelmetlen kanyarodás miatt okozott halálos balesetet tavaly novemberben Tolmácsnál.
A vádirat szerint Tolmács felől a 2. számú főút irányába vezette gépkocsiját, ahol balra akart kanyarodni. Az útkereszteződésben lassított, majd megállt, mert látta, hogy a külső sávban egy kamion érkezik. A kamion mellett azonban egy személyautó is érkezett a belső sávban, amit a nagy kiterjedésű nyergesvontató és félpótkocsija takaró hatása miatt nem vett észre a terhelt
Amikor a kamion vezetője lassított, és a jobbra indexelt, majd Tolmács felé kanyarodott, a vádlott elindult, keresztezte a külső forgalmi sávot, majd a belső sávban érkező személygépkocsi elé hajtott.
A balról érkező autó vezetője azonnal fékezett, de már nem volt lehetősége a baleset elkerülésére, így a 64 éves férfi autójának ütközött. A baleset következtében a vétlen autó vezetője nyolc napon túl gyógyuló, utasa azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása után a szakszerű egészségügyi ellátása ellenére meghalt.
– közölte közleményében az ügyészség.
A baleset azért történt mert a sofőr megszegte a KRESZ elsőbbségre vonatkozó szabályait. Ha a terhelt megvárta volna az elindulásával azt, hogy a járműszerelvény jobbra kanyarodjon, meggyőződhetett volna arról, hogy a főútról jobbra kanyarodó járműszerelvény mellett halad a védett főúton elsőbbségi helyzetben haladó személygépkocsi, akkor meg tudta volna adni neki az elsőbbséget.
Az ügyészség másfél év felfüggesztett szabadságvesztést, és három év közúti járművezetéstől eltiltást kért a vétkes sofőrre előkészítő ülésen történő beismerés esetére.