Belföld

Munkavállalók százainak tartozik a MÁV

Nagy Borbála / 24.hu
Nagy Borbála / 24.hu

Összesen csaknem hatszáz dolgozó várja hónapok, de akár évek óta, hogy a MÁV kifizesse a többletmunka után járó vállalási díjakat – közölte a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). A kifizetés felgyorsítása érdekében most Lázár János építési és közlekedési miniszter közbenjárását kéri a VSZ.

A vállalat azoknak a munkáknak a kifizetésével adós, amelyeket különféle projektekben, munkaidőn kívül, szerződés alapján vállaltak – és el is végeztek – a vasutasok – írták lapunknak eljuttatott közleményükben. A VSZ – mint hozzátették – többször követelte az érintettek kifizetését, ám ígéreteknél többet eddig nem kaptak a közlekedési vállalat vezetőségétől. Ezt a bánásmódot méltatlannak nevezték, és levélben fordultak a miniszterhez.

Ezek a kollégák maradéktalanul teljesítették a szerződésben foglalt munkát, ezért jogosan elvárják, hogy határidőre megkapják a szintén szerződésben rögzített ellenértéket

– idéztek a levélből, amelyet Meleg János szakszervezeti elnök küldött a tárcavezetőnek.

A VSZ elnöke – mint írták – „végtelenül felháborítónak tartja”, hogy a fizetés halogatásával a vállalat éppen azokat hozza megalázó helyzetbe, akik a vasút iránti lojalitásból hajlandóak voltak a vállalat számára fontos és sürgős munkákat a szabadidejükben elvégezni.

Frissítünk!

„A MÁV Zrt. ezúttal sem marad adósa a munkatársainak: minden megrendelt és elvégzett munkát – a teljesítésigazolásra és a kifizetés jóváhagyására vonatkozó folyamatot követően – kifizetünk az arra jogosult munkatársaknak” – közölte reakciójában a vasúttársaság.

„Lázár János, építési és közlekedési miniszter megkapta Meleg János, a Vasutasok Szakszervezete elnökének levelét és utasítást adott arra, hogy a MÁV Zrt. az elvégzett túlmunka után jogosan járó juttatásokat haladéktalanul fizesse meg a munkavállalók részére” – reagált az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik