Különleges ajándékot kapott kedden Orbán Viktor Geszten, a jelenetről szerdán tett közzé egy rövid videót a Facebook-oldalán.
Amint arról beszámoltunk, a nemzeti összetartozás napján Orbán Viktor Geszten, a felújított Tisza-kastély ünnepélyes átadóján mondott beszédet, amelyben egyebek mellett úgy fogalmazott: „bátran mondhatjuk egy újabb háború fenyegető árnyékában, hogy ma itt, Geszten, összesűrűsödik a történelem. (…) A haza jó gazdáit eltették láb alól vagy menekülésre kényszerítették” – utalt mások mellett Tisza István egykori miniszterelnökre is.
Az ünnepség után egy Ilona néniként bemutatkozó hölgy lépett a kormányfőhöz, és egy ajándékkal lepte meg őt. Mint elmondta, Tisza István feleségének, Ilonának az egykori bicskáját szeretné átadni Orbán Viktornak. Előhúzta egy borítékból a kiskést, és elmondta, hogy Tisza felesége annak idején ezzel a tárggyal – amelyre rá is van gravírozva az Ilona név – bontotta fel a postával érkező küldeményeket. Hozzátette némi rosszallással, hogy alig akarták őt beengedni, hogy átadhassa a miniszterelnöknek ezt az ajándékot.
A Lázár János társaságában lévő Orbán mosolyogva reagált: „mert veszélyes idők járnak.” A kormányfő közölte: a régi magyar szokás szerint bajt hoz, ha nem adnunk pénzt egy késért, ezért átnyújtott egy jelképes összeget Ilona néninek a bicskáért cserébe. A videóból nem derül ki, hogy pontosan miként jutott Ilona néni bitokába a Tisza-bicska, de annyit azért elárult, hogy gratulál Orbánnak, amiért remekül vezeti az országot.
Orbán erre csak annyit reagált:
Megoszlanak a vélemények.