Belföld

Már közel 500 kilométeren árvízi készültség van az országban

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Varga Jennifer / 24.hu
Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Varga Jennifer / 24.hu

Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot, közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel. Közleményükben azt írták.

Budapesten szombatra virradóan tetőzik majd a Duna a rakpart szintjét némileg meghaladó, az elsőfokú árvízvédelmi szint feletti vízállással.

A vízügyi szakemberek a legfrissebb adatok alapján Nagybajcsnál korábbi, csütörtök hajnali tetőzésre számítanak, harmadfokot meghaladó vízszinttel.

A tájékoztatás szerint a Duna felső vízgyűjtőjén az elmúlt 24 órában már nem esett számottevő csapadék, és a hétvégéig nem is várható utánpótlás. A szerda reggeli előrejelzések szerint a hazai szakaszon a Duna Nagybajcsnál 640 centiméter körül, a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik csütörtök délelőtt.

Kiemelték: az árvíz nagy területen önt el növényzettel borított ártereket, hullámtereket. A növényzet a tavaszi burjánzása legerősebb időszakában van, ilyenkor sokkal nagyobb a terület ellenállása az árvíz levonulásával szemben, emiatt az érkező víz magasabb szinten és lassabban képes áthatolni ezeken a területeken.

Ennek a jelenségnek vagyunk tanúi a Szigetközben, hiszen ez a Duna legnagyobb belső deltája, amelyet nagyon sűrű növényzet borít. Ez a vegetáció is indokolja, hogy itt a legmagasabb készültségre számítanak

– írták. Az OVF tudatta azt is, hogy a Duna Szigetköz alatti szakaszán az árhullám a vízvisszatartó hatás miatt kicsit alacsonyabbá, viszont tartósabbá válik, így Budapesten péntek éjjel, szombat reggel várható a tetőzés az alsó rakpart szintjét meghaladó vízállással, első fok feletti értékkel, ami a rakpart lezárásával jár majd.
Baján a folyó várhatóan jövő hétfőn tetőzik a másodfokú szint alatt, az árhullám a jövő hét közepén hagyja el az országot.

A fokozottan megerősített vízügyi őrszolgálat folyamatosan figyeli a Dunát, a változó helyzethez alkalmazkodva, felkészülten végzik az árvízi védekezést, a szakemberek a nap 24 órájában követik az adatokat, ismertette az OVF.

A dunai árvízzel egy időben árhullám van a Murán is, Letenyénél másodfok körüli tetőzésre számítanak a vízügyi szakemberek. A Rábán Körmendnél a másodfokot meghaladó, Győrben pedig az elsőfokú szintet átlépő vízállás várható. A Tarna Tarnaörsnél jelenleg a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet meghaladóan tetőzik, olvasható a közleményben.

Kapcsolódó
Üdülőket veszélyeztet az árhullám Magyarországon
A legnagyobb gond, hogy tartós lesz az árhullám a Dunán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik