Belföld

Bűnügyi felügyeletbe helyezték Gyárfás Tamást

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Bűnügyi felügyeletbe helyezték Gyárfás Tamást, a huszonhat évvel ezelőtti Fenyő-gyilkosság ügyében. A Fővárosi Ítélőtábla tájékoztatása szerint a terhelt nem hagyhatja el Magyarország területét, és a lakó- és tartózkodási helyét sem változtathatja meg.

Gyárfás emellett hetente egyszer köteles személyesen is jelentkezni a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon. A végzés végleges, és az a másodfokú eljárás befejezéséig tart.

Az elsőfokú ítélet szerint Gyárfásnak elmérgesedett a viszonya Fenyő Jánossal, ezért elhatározta, hogy megöleti. Ennek érdekében megállapodott Portikkal, akinek a felbujtására egy szlovák állampolgárságú férfi Budapesten, 1998. február 11-én a lelőtte a gépkocsijában várakozó milliárdos médiavállalkozót.

A Fővárosi Törvényszék Gyárfást bűnösnek mondta ki bűnsegédként, míg a többszörösen büntetett Portikot felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében. A bíróság a médiavállalkozót 7 év fegyházra, társát pedig  életfogytig tartó fegyházra ítélte azzal, hogy 20 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

Az ügyész Gyárfás felbujtói minőségének megállapításáért, továbbá mindkét terhelttel szemben súlyosabb büntetésért fellebbezett. A volt úszóelnök esetében hosszabb idejű szabadságvesztésért, míg társánál a feltételes szabadságra bocsátás későbbi időpontban történő megállapítását kérte.

Gyárfás és védője felmentésért, míg Portik és védője felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbeztek. Az elsőfokú ítélet kihirdetése után a törvényszék elutasította az ügyészség Gyárfás letartóztatására irányuló indítványát. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azonban fenntartotta az ügyészi fellebbezéseket mindkét elkövetőnél, egyben indítványozta Gyárfás letartóztatását az ítélőtábla ügydöntő határozatának a kihirdetéséig.

A  másodfokú bíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél, a  legenyhébb kényszerintézkedéssel, azaz Magyarország közigazgatási területére korlátozott bűnügyi felügyelettel is biztosítható.

Az ítélőtábla szerint a Gyárfással szemben alkalmazott bűnügyi felügyelet sem a szükségesség, sem az arányosság elvét nem sérti, s kifejezetten méltányosnak tekinthető az eljárás tárgyát képező bűncselekményért bizonyítottság esetén kiszabható büntetés nagyságára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik