Belföld

Öt éven át ütötték-verték egymást az egri közgyűlés tagjai, most elérkezhetünk a hevesi ponyvaregény finiséhez

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Öt éven át ütötték-verték egymást az egri közgyűlés tagjai, most elérkezhetünk a hevesi ponyvaregény finiséhez

Ki nyeri az egri nyolcak polgármesterversenyét? Monstre riportunkban mind a nyolc jelöltet megszólaltattuk, sőt még két epizódszereplőt is.

Nincs az a mókásan gyilkos ponyvaregény, ami reprodukálná az egri városházán az utóbbi öt évben zajlott tébolyt.

A történet azzal indult, hogy a 2019-es önkormányzati választáson meglepetésre elbukott Habis László fideszes polgármester – az őt támogató kormánypárti testületi többséggel együtt –, és az összellenzék favorizálta jobbikos parlamenti exképviselő, Mirkóczki Ádám vette át a helyi hatalmat. Az még magyarázható vagy legalábbis bevett, hogy a győztesek az első perctől utálták a veszteseket, és viszont. Azt viszont öngyilkos indulat vezérelte, hogy:

  • a polgármester és sokpárti csapatának tagjai között is fellobbant a gyűlölet,
  • plusz a fideszesek is egymásnak estek.

A végeredmény: az ülések anyázásba és obstrukcióba fúltak, a polgármesteri irodát valaki bepoloskázta, a parádés adottságú borváros tizenmilliárd forint állami és uniós támogatástól esett el. Káosz. Mely egyfelől hisztiben és pitlákságban, másfelől alighanem maszek stiklikben, bizniszekben, visszaosztásokban, valamint Eger fölött összecsapó összefeszülésekben gyökeredzik.

Az alapkérdések, melyeket igyekszünk megválaszolni, a következők:

  • Min ment tropára a 2019-ben stabil többséggel startoló ellenzéki koalíció?
  • Hogyan fordulhat elő palotaforradalom Orbán Viktor akár a józan ésszel szemben is a lojalitásra épülő állampártjában?
  • Milyen kimeneteleket kínál a politikai ponyvaregényből Egernek a június 9-ei önkormányzati választás?

Válaszokat a polgármesteri posztért induló nyolc jelölttel való beszélgetések során kerestünk.

Az aspiránsok betűrendben:

  • Domán Dániel a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól,
  • Mirkóczki Ádám jelenlegi polgármester a Civil Közélet Egyesület ajánlásával,
  • a volt fideszes Oroján Sándor az Egerért Most Egyesülettől,
  • a szintén volt fideszes, most függetlenként induló Orosz Lászlóné Ibolya,
  • Pál György, akit a DK-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Zöldek összefogás támogat,
  • Pápai Ákos a Mi Hazánk Mozgalom színeiben,
  • a független Tarsoly József ,
  • valamint Vágner Ákos a Fidesz-KDNP-től.

Íme az arcképcsarnok, az egyes fotók alatt először az aktuális hovatartozás, lejjebb a korábbi, levetett pártkötődések:

Hogy beleéljük magunkat az egri közéletbe, valahogy már a riport elején meg kéne érezzük a szereplők közti feszültséget. Képzeljük, hogy minden egyes képcsík egy-egy akkumulátor. Most a balkezünk mutatóujját illesszük bármelyik kis aksira (fotóra), és a jobbkezünk mutatóujját illesszük egy másikra – de előbb próbáljuk kitalálni, létezik-e olyan kombináció, melyben nem szenvedünk halálos áramütést. Rossz hír: esélyünk az életben maradásra csekély.

Mutatunk még egy képmixet, kétszereplőset. Itt a választókerület, az Eger központú Heves megyei 1-es körzet 2022 előtti, valamint azóta regnáló országgyűlési képviselője, egyben választókerületi elnöke látható; mindketten fideszesek, az első Nyitrai Zsolt, a második Pajtók Gábor.

Máthé Zoltán / MTI és Kovács Attila / MTI

Nyitrai és Pajtók ki nem állhatja egymást. De őket egyelőre tegyük félre, térjünk vissza a polgármesterjelöltekhez.

*

Kezdjünk Mirkóczki Ádám regnáló polgármesterrel, aki alig egy éve vezette a várost, amikor 2020 őszén az addig vele szövetséges két frakciótag kiválása miatt kisebbségbe szorult a testületben – odasiettünk, riportoztunk, és ekképpen mutattuk be őt és a helyzetet:

„Mirkóczki egri, a városban érettségizett, az ELTE-n szerzett szociológus diplomát, hallgatott pár szemesztert a Fidesz politikai iskoláján, a Századvégen, újságíró lett a Kárpátia nevű kiadványnál, majd a Rádió Egernél, utóbb a Szent István Rádiónál. A Jobbiknak kezdettől tagja, Heves megyei vezetője, Vona Gábor harcostársa; pártja 2010-es sikere őt is bevitte a parlamentbe, lényegében kezdettől a Jobbik szóvivője volt. Jobbikos jelöltként 2010 óta az összes országgyűlési és helyhatósági választáson indult Egerben, de csak a 2019-es önkormányzatin aratta első sikerét a Jobbiktól a DK-ig érő, Egységben a Városért Egyesület nevű ellenzéki összefogás jelöltjeként. Ekkor meglepetésre legyőzte a tizenhárom eredményes polgármesteri évet maga mögött tudó, kezdetben civil, aztán a Fideszbe szervülő Habis Lászlót. A testületben is többséget szerzett az őt támogató Egységben a Városért: a 12 egyéni körzetből nyolcat vittek, a 18 tagú képviselő-testületben 10 hely lett az övék. A sokszínű brigád egy pártonkívüliből, egy momentumosból, három szocialistából, két DK-sból, egy jobbikosból, egy kiugrott jobbikosból és egy kiugrott LMP-sből állt. A kiugrott jobbikos maga Mirkóczki, akit az összeférhetetlenségi törvény kötelezett lemondani parlamenti mandátumáról, a Jobbik-tagságától viszont önszántából vált meg 2020 júniusában, mondván, az egri városháza ne legyen pártcsatározások színtere, arra ott a parlament. Bizakodón indult a közös munka, csakhogy hamar kiderült, hogy az országos politikában edzett, a városi politikába frissen bekerülő polgármester és a városi politikában korábban is vitézkedő helyi balosok egyaránt úgy vélték, eztán ők fújják az egri passzátot. Tán áthidalható lett volna az ellentét, de Egerben hiányzott a kellő empátia, maradt az összefeszülés… Olyannyira, hogy 2020 áprilisában Mirkóczki Ádám visszavonta szocialista alpolgármestere kinevezését. Méghozzá anélkül, hogy erről megszavaztatta volna a testületet, sőt a frakciótársaival sem egyeztetett. Erre normál üzemmódban nem lett volna lehetősége, hiszen az önkormányzati törvény szerint az alpolgármestereket a testület választja, illetve menti fel a polgármester javaslatára. Csakhogy ekkor már, a járvány miatt, érvénybe lépett a rendkívüli jogrend, ami nemcsak a kormány, hanem a polgármesterek jogkörét is bővítette.”

A haddelhadd néhány további mérföldköve:

  • 2021 májusában egy összefogásos önkormányzati képviselő nem alaptalanul vetette Mirkóczki szemére, hogy a polgármester a közelgő országgyűlési választást megelőző ellenzéki előválasztás jelöltjeivel nem, a fideszes indulóval viszont rendszeresen találkozik, egyeztet.
  • 2022 februárjára Mirkóczki arra jutott, hogy a 17 tagú képviselő-testület 11 tagja „Eger ellensége”; és miután a tőle elpártoló ellenzékiek a fideszesekkel szavazva lecserélték több városi cég vezérkarát, úgy nyilatkozott, hogy „szörnykoalíció” jött létre.
  • 2022 májusára Mirkóczki a fideszesekkel is összeveszett: kitiltotta a kormánypárti frakció sajtótájékoztatóit a városházáról.

Ez utóbbi csattanás idején egy hónappal túl voltunk az országgyűlési választáson, amelyen a fideszes Pajtók Gábor győzött, lényegében agyonverve az összellenzéki jelöltet, a DK-s Berecz Mátyást (52-36 arányban).

Pajtók egyéni mandátuma mellé egy szétesett és kisebbsége szorult vezetésű ellenzéki megyeszékhelyet kapott, ráadásul úgy, hogy az egri Fidesz-KDNP-frakciót rutinos, harcos párttársa, Oroján Sándor vezette. De ez csak az elmélet. A valóság az lett, hogy Pajtók összeugrott Orojánnal: előbbi nyilvánosan megvádolta utóbbit, hogy „egyéni érdekei alapján elvtelen paktumot kötött az MSZP-s alpolgármesterrel.”

Megbuggyantak ezek az elvbarátok? – tehette föl a kérdést megannyi egri fideszes választópolgár. Ám ha föltették is, hangjuk nem ért el Pajtókig és Orojánig, a viszályuk odáig fajult, hogy a Fidesz országos központja 2023 januárjában feloszlatta az úgy háromszáz tagot számláló egri alapszervezetet, majd üstöllést újjáalapította azt, és tagújrafelvételt rendezett.

Oroján olyannyira bízott abban, hogy visszaveszik, hogy egészen márciusig vezette tovább a közgyűlési Fidesz-frakciót, és amikor mégis lemondott, akkor is azt hangoztatta, hogy fontos számára a Fidesz egysége, és a jövőben is támogatni kívánja Pajtókot. De hiába a simulás, sem őt, sem frakciótársait nem fogadta be az amúgy létszámában az eredeti felére, harmadára karcsúsodó narancsbrigád.

Vajon hogyan kamerázta ennyire félre a helyzetet Oroján, miért hitte, hogy fölöklelheti az országgyűlési képviselőjét, választókerületi elnökét?

Tévedésében döntő szerepe lehetett annak, hogy Oroján – ahogy arról egy novemberi interjúban mesélt – az előző fideszes országgyűlési képviselővel, Nyitrai Zsolttal „baráti, szoros szövetségesi viszonyt” ápol, mi több, őt Nyitrai „emberének”, „öklének” tartja a választók némelyike (a vonatkozó rész 12:40-től).

Soros kapcsolás: attól, hogy Nyitrai és Pajtók között feszültség keletkezett, Pajtók és Oroján is rázza egymást.

Nyitrai ősfideszes, már amennyire ezt kora engedi: 17 évesen, 1994-ben lépett be a pártba, 21 évesen egri önkormányzati képviselő, 2002 óta folyamatosan országgyűlési képviselő, 2014-ben és 2018-ban elhozta az egyéni mandátumot. Viszont 2019-ben a Fidesz az ő országgyűlési képviselősége és választókerületi elnöksége alatt bukta el Egerben az önkormányzatot. Ami nem maradt következmény nélkül, a 2022-es országgyűlésin már nem ő volt pártja választókerületi elnöke, hanem Pajtók, és Pajtókot tolta be egyéni képviselőként a parlamentbe a Fidesz.

A választókerületétől megfosztott Nyitrai listáról került a Házba, miniszterelnöki főtanácsadót kreáltak belőle, protokollmeló – ma tűzoltókkal és polgárőrökkel parolázik, okosórákat kézbesít híres nyugdíjasoknak.

*

Ha eddig eljutottunk a fideszes szál gombolyításában, igyunk egy gyors szódát Oroján Sándorral a Dobó téren. Oroján ugyanis, akit nem tudott megvédeni Nyitrai, most, úgy tetszik, többre vágyik a „Nyitrai kesztyűbábja” szerepnél. Olyannyira, hogy februárban megalapította az Egerért Most Egyesületet, és e formáció jelöltjeként megpályázza Eger polgármesteri posztját.

Szajki Bálint / 24.hu Oroján Sándor

Elsőnek azt kérdezzük tőle, mit szól ahhoz, hogy az ellenlábasai szerint ő robbantotta fel az egri Fideszt. Az ironikus válasz:

Valóban én robbantottam fel az egri Fideszt. És az egri ellenzéket is én robbantottam fel. Ja, és a polgármestert is felrobbantottam. Gyakorlatilag mindenkit én robbantottam fel. Bármi rossz történik a városban, azért én felelek. Annak idején a Covid is azért érte el Egert, mert én idehívtam. De komolyra fordítva: az egri Fideszt igazából nem én robbantottam fel, hanem Pajtók Gábor.

Ha Nyitraira azt mondtuk, hogy ősfideszes, az 1984-ben született Orojánra még erősebb jelzőt kell találjunk, ugyanis ő már 14 évesen Fidelitas-tag volt, „szerelmes lettem egy fidelitasos lányba, beléptem, a kapcsolatból nem lett semmi, viszont ott ragadtam a pártban.” Fordítva tán jobb lett volna – vetjük közbe. „Ezt inkább nem kommentálom” – feleli.

Tizenhatévesen a Fideszbe is belépett, egy évre rá, a 2002-es országgyűlési kampányban „saját pénzemen vásároltam a tapétaragasztót, hogy fel tudjam kenni a fideszes jelöltet a villanyoszlop oldalára”. Idővel környezetmérnöki diplomát szerzett, és a nála nyolc évvel idősebb Nyitrai mellett dolgozott. „Közösek a gyökereink, barátság van köztünk, már ha létezik ilyen a politikában.”

Kérdezzük: nevezhetjük-e őt Nyitrai emberének, árvájának, öklének. „Olyannyira nem, hogy most épp teljesen külön utakon járunk.”

Hogy nézne ki szerinte ma Eger, ha nem Pajtók, hanem Nyitrai lenne az országgyűlési képviselő?

Akkor nem az ország legkudarcosabb és legerkölcstelenebb Fidesze működne itt.

Mivel kezdődött az egri Fidesz szétverése? „Azzal, hogy Pajtók, amint országgyűlési képviselőnek választották, alkut kötött az ellenzéki Mirkóczki polgármesterrel.”

Mindkét fél tagadja az alkut – vetjük közbe.

„Nyilván nem vallják be. De maga Mirkóczki jelentette ki már az első percben, hogy nem tekinti magát az ellenzék részének, valamint hogy jóban van a fideszes országgyűlési képviselővel. Azzal a fideszes országgyűlési képviselővel, aki az általam vezetett városi Fidesz-frakciót is be akarta kényszeríteni ebbe az együttműködésbe. Amit már csak azért sem hagytam, mert vállalhatatlan ügyek, furcsa ingatlaneladások zajlottak a városban. A vége az lett, hogy engem távolítottak el a pártból, és Pajtók Gábor ma azt csinál, amit akar. Fel lehet oszlatni egy teljes alapszervezetet, ki lehet rúgni a pártból hét fideszes önkormányzati képviselőt és másfélszáz párttagot. Ha az országgyűlési képviselőnek nem tetszik a nép véleménye, akkor lecseréli a népet. És közben a színfalak mögött az ellenzéki polgármesterrel szövetkezik. Senkiben ne legyen kétség, ha Mirkóczki megnyeri a polgármester-választást, ismét sűrű nyelvcsapásokkal közelít a Fideszhez, ahol lesz készség a nyelvcsapások fogadására, hiszen együvé tartoznak.”

Kérdezzük Orojántól, hogy van az, hogy miközben felrója Pajtóknak, hogy az elvileg összedolgozott az összellenzék jelöltjeként polgármesterré lett Mirkóczkival, aközben ő és az általa vezetett Fidesz-frakció éveken át együtt szavazott a Mirkóczki mögül kiálló ellenzékiekkel, és például közösen váltották le a városi cégek, intézmények annak idején még Mirkóczki által kinevezett vezetőinek zömét.

„Estek szét a cégek, Eger a működésképtelenség határára sodródott, és a polgármesternek fogalma nem volt arról, mit kéne csinálni. Nekem pedig sikerült Mirkóczkin és a közvetlen környezetén kívül az összes képviselővel együttműködni annak érdekében, hogy a város ne dőljön össze. A testületben tizenhárman voltunk öt ellen. Nem azért egyeztettünk, mert annyira szimpatikusak lettünk volna egymásnak, hanem mert a város működése volt a tét. Most sem árulunk egy gyékényen, hiszen különböző színekben indulunk az önkormányzati választáson.”

Mondjuk Orojánnak, hogy továbbra is városszerte fideszesnek tartják őt.

Nem vagyok fideszes. Viszont mindig is jobboldali, nemzeti érzelmű ember voltam, és az is maradtam. De a jelenlegi egri Fideszbe jobboldali, nemzeti érzelmű emberként nem lépnék be.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Oroján hajlíthatatlansága azért különös, mert mindig is a legvonalasabb fideszesek közé tartozott. Egy 2018-ban titokban rögzített hangfelvételen a következőt mondta egy, a választókerületi települések fideszes polgármestereinek tartott eligazításon: „Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad. Mert abban a pillanatban ellenféllé válik. A kétpólusú politizálásnak vége van. Ami per pillanat az országban történik, ez tényleg a NER-nek az építése és a kiterjesztése a teljes országra. Szeretnénk az árkokat betemetni, akit lehet, áthúzni erre az oldalra, mindenkit, aki idomul. Vannak lehetőségek pozíciókat adni. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének mindannyian tagjai vagyunk, és ha ezt a rendszert valaki nagyon durván sérti és a nyilvánosság előtt próbálja lejáratni, az olyan, mintha a rendszer minden tagját sértené.”

Ebből a pozícióból robbantotta ki őt, hogy alulmaradt Pajtókkal szemben. Miközben a mai Fidesz pont az a Fidesz, ami 2018-ban volt. Ezért is erőltetjük a kérdést: Pusztán Pajtók miatt kiábrándult a komplett Fideszből, Orbánostul, mindenestül? „Én most csak azzal foglalkozom, ami Eger határán belül történik.”

Orbánra is haragszik, hogy hagyta ezt a leszámolósdit? „Csak Egerrel foglalkozom.”

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik