Belföld

8 milliós négyzetméteráron vett meg az állam egy zavaros múltú ingatlant a Várnegyedben

Google Streetview
Google Streetview

A magyar állam vásárolta meg 3,6 milliárd forintért az I. kerületben a Jégverem utca egyik 458 négyzetméteres ingatlanát. Az év elején nyélbe ütött tranzakcióban az ár áfával megközelítette a négyzetméterenkénti 8 millió forintot. Az állam élt a világörökségi részek ingatlanjaira vonatkozó elővásárlási jogával, Lázár János építési és közlekedési miniszter aláírta a vonatkozó papírt.

A Telex szerint viszont nemcsak a rendkívül összeg miatt az érdekes az ügylet.

A Jégverem utca 5. alatti apartmanház kapcsán a kormánymédia – a Magyar Nemzet, az Origo, a Híradó és a Mandiner – két éve főként Csobánczy Gábort, a budavári önkormányzat DK-s alpolgármesterét emlegette. Kiemelték, hogy Csobánczy hivatalosan az egyik legkevésbé pénzes képviselő, hiszen vagyonnyilatkozatai alapján csak tartozásai vannak, érdemi vagyonelemei nincsenek, de közben nagystílű üzletembernek is tűnt, hiszen korábban róla megjelent anyagokban vendéglátóipari vállalkozónak nevezték. Ezen felül Szlovákiában bejegyzett társasággal, Dubajban működő vállalkozással és mindenféle magyar üzlettel is összefüggésbe hozták. Csobánczy azt mondta a lapnak, hogy a cikkek tele voltak csúsztatásokkal, de akkor úgy ítélte meg, hogy nem indít helyreigazítási pert, nem szeretett volna bíróságra járni.

Ezekben a cikkekben lehetett először találkozni a Jégverem utca 5. ügyével, illetve a ház különböző tulajdonosaival is, így korábban az ide bejegyzett Gold Group Hungary Kft.-vel, később pedig a Water City Kft.-vel. Csobánczy Gábor a Telexnek határozottan állította, hogy régóta semmi köze nincs az ingatlanhoz, és tőlük értesült arról, hogy az állam – élve az elővásárlási jogával – magas áron megvásárolta.

A tulajdoni lap szerint az ingatlant Csobánczy a Budavári Önkormányzattól – saját elmondása szerint nyílt pályázaton – vásárolta meg 2006-ban, amikor a fideszes Nagy Gábor Tamás volt a polgármester. Az ingatlan ezután Dobolyi Alexandra nevén volt, aki a HVG cikke alapján korábban Csobánczy felesége volt. Később egy Gold and Partners Kft. nevű cég lett a tulajdonos. A társaság közvetlen tulajdonosa egy szlovák cég, de a végső tulajdonos neve a szlovák cégregiszter szerint Csobánczy Domokos Györgyné (aki vélhetően rokon).

Később lehetett némi jogvita, mert a Buda-Cash-csoporthoz tartozó egykori bankoknak jelzálogjoguk volt bejegyezve az ingatlanra, de elég hamar a Pető Dóra által tulajdonolt és vezetett Gold Group Hungary Kft.-é lett az ingatlan, ettől vásárolta meg a mostani eladó Water City Zrt. Azt, hogy mennyiért, nem tudni, de a Water City 2017-es mérlegének kiegészítő mellékletében a Jégverem utcai ingatlan 310 millió forintos értéken szerepel.

Pető Csobánczy Gáborral sok cégben és ügyben bukkan fel közösen, vezet például olyan vállalkozást, amely Csobánczy lakcímére van bejegyezve. Csobánczy Gábor erről a kapcsolatról annyit mondott a Telexnek, hogy ismerik egymást, de megismételte, hogy a Jégverem utca 5.-höz nincs köze.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik