Belföld

„Azért vagy jelölt, mert egy NER-be beleszületett milliárdos finanszírozza a kampányodat” – vitáztak a fővárosi listavezetők

ATV
ATV

Egy héttel az önkormányzati választások előtt az ATV kamerái előtt végre a budapesti listavezetők is összecsaptak egy vita erejéig.

Baranyi Krisztina (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), Grundtner András (a Mi Hazánk), Karácsony Gergely (a DK-MSZP-Párbeszéd), Soproni Tamás (a Momentum listájának második helyezettje), valamint Vitézy Dávid (a Vitézy Dáviddal Budapestért és az LMP–Zöldek listavezetője fogadta el a csatorna meghívását, míg a Fidesz listavezetője, Szentkirályi Alexandra ismét távolt maradt.

Az este során előbb bemutatkoztak a résztvevők, majd négy blokkban, fejenként 2-2 percben kifejtették a véleményüket egy meghatározott témában, hogy ezt követően fejenként két és fél percben egymásra reagáljanak, vitatkozzanak.

Baranyi kapott szót előszöt, kezdésként arról beszélt, hogy a magyar politika álatalában véve savanyú és gyomorbajos, amit az emberek unnak. Szerinte olyan emberekre lenne szüksége a magyar közéletnek, mint azok a passzivisták, akik alulról szerveződve helyi ügyekből veszik ki a részüket – mint a Kétfarkú Kutya Párt emberei. Grundtner András, a Mi Haznák főpolgármester-jelöltje szerint Budapest alapesetben a magyaroké, a nemzeté, de ez ma már kevéssé igaz, mert a főváros városállamként elkezdett kiszakadni az országból, és „megkezdődött egy népességcsere”. Szerinte ez nem egyedülálló dolog, több nyugati nagyvárosban hasonló folyamatok játszódnak le, ezeken a helyeken általában véve romlik például a közbiztonság. Budapesten ezt orvosolná a Mi Hazánk.

Vitézy sajnálta, hogy Szentkirályi Alexandra most sincs jelen, pedig tudna tőle kérdezni néhány dolgot. Két ellenfelét, Szentkirályit és Karácsonyt kezdte vádolni azzal, hogy hogy folyamatosan egymást hibáztatják, miközben a kátyúk az úton maradnak, ő viszont megválasztása esetén ezekre a kátyúkra koncentrálna. Élne azzal a lehetőséggel, hogy se a DK-nak se a Fidesznek ne legyen többsége a közgyűlésben. Karácsony kezdetben magát méltatta, hogy a kezdeményezésére létrejött az ATV-s vita, majd kijelentte, hogy az elmúlt öt év talán a főváros történetének legnehezebb öt éve volt az ismert okok és körülmények miatt. A választási rendszer megváltoztatását kárhoztatta, amiért a jövőben már nem a kerületi polgármesterek ülnek a fővárosi közgyülésben, pedig szerinte ők lennének a legalkalmasabbak arra, hogy a budapestieket képviseljék. Soproni Tamás szerint jó dolog a vita, de nem mindegy, hogy miről szól, és már kezdésként hangsúlyozta, hogy bár a résztvevők közül páraknak ilyen ambícióik vannak, ez nem egy főpolgármester-jelölti vita. Mint mondta, nem csak ígéretekkel, hanem eredményekkel érkezett a vitára, amiket az este folyamán prezentál.

Közlekedés és közlekedésfejlesztés

Grundtner rögtön azzal indíott, hogy a budapesti útviszonyok a harmadik világot idézik, a gépjármű forgalmat pedig ellehetetleníti a jelenlegi vezetés. Ebből kiindulva széleskörű felújításba kezdenének a pártjával, tovább megszüntetnék az összes „szándékos forgalmi akadályt”, amiket korábban Karácsony és Vitézy közbenjárására elhelyeztek az utakon.

Mindenhol megszüntetjük a kerékpársávokat

– mondta, mire a közönség részéről kissebb nevetés támadt. A Mi Hazánk jelöltje aztán hozzátette még, hogy azokról a sávokról beszél csak, amelyek célja „nem más, mint az autós forgalom akadályozása”. A BKK-rendészet ötlete nekik is szimpatikus. Továbbá, ingyenessé tennék egész Budapesten a metro- és HÉV-hálózatot.

Vitézy javítaná a kötött- és nem kötöttpályás közlekedést, ezért kiharcolná a kormánynál, hogy végre elinduljanak a vasútfejlesztések. Öt új villamosvonalat létesítene, ezekre megvannak a tervei és uniós forrásból finanszírozná őket. Hangsúlyozta, hogy szerinte központosítani kellene a parkolást, ne legyen az, hogy kerületenként szerveződik a dolog, mert annak egyszer már rossz vége volt.

Karácsonynak két perc kevés arra, hogy elmondja, mit tettek eddig, és mire készülnek még, de azt elmondta, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb járműfejlesztési projektjét indította el a főváros jelenlegi vezetése. Emlékeztetett, hogy olcsóbb lett a Budapest-bérlet ára, az országbérletek ügyében pedig a kormánnyal is sikerült megállapodniuk.

Soproni szerint Grundtner benzingőzt inhalál reggelire, de szerinte ez egy hamis dilemma. Úgy fogalmaz, ők ott a Momentumban, egyszerűen budapesti közlekedők, akik csak el akarnak jutni A-ból B-be. Ezután felsorolásba kezd: 70 ezer forintos kerékpárvásárlási támogatást adnak a fiataloknak, ingyenes bérletet biztosítanak a felsőoktatási tanulmányok végéig és időstaxit alakítottak ki, de nem feledkeztek meg azokról sem, akiknek musázj autóval közlekedniük. „De nem vitás, hogy az autós forgalmat vissza kell szorítanunk” – szögezte le, ezt pedig a közösségi közlekedés fejlesztésével érné el, külön kiemelve az éjszakai metró bevezetését.

Baranyi Krisztina szerint borzalmas a levegő minősége Budapesten, azt pedig hihetetlennek tartja, hogy Ferencvárosban több lakossági parkolási engedély van kiadva, mint ahágy parkoló van a kerületben. Ő is kulcskérdésnek tartja az autósforgalom visszaszorítását.

Jön a vita

Büszke vagyok rá, hogy olyan király hely Terézváros, hogy mindenki oda akar költözni!

– veti oda rögtön Soproni Tamás a Mi Hazánk jelöltjének, aki azt kifogásolta, hogy sok külföldi lakik a belső kerületekben, így a VI.-ban is. Ezzel együtt ő is fontosnak tartja, hogy ezek az emberek integrálódjanak. Grundtner adatai szerint a szóban forgó embereknek csak a harmada érkezik az EU-ból, a többiek a „Közel-Keletről, innen-onnan, a harmadik világóból”, nem tudja elképelni, őket hogyan lehetne integrálni. „Hogy fognak majd ők a magyar népzenére, a magyar hagyományokra, a magyar virtusra épülő életmódot folytatni?

Én úgy gondolom, hogy ezek nem fognak ilyen életmódot folytatni

– jelentette ki.

Karácsony szerint minderre az lenne a megoldás, ha élhetővé tennék a belvárost, hogy visszamenjenek oda lakni az emberek. Kicsit összekatnak Vitézyvel azon, hogy ki fizette ki igazából a trolikat. Vitézy aztán rácsatlakozott azokra a korrupciós vádakat, amelyeket Magyar Péter fogalmazott meg a Partizánban a Karácsony féle városvezetéssel szemben, miszerint egy tenderben Karácsonyék a „saját haveri cégüket akarták megbízni”, amiért később 50 millió forintra megbírságolták a fővárost. Vitézy magyarázatot várt Karácsonytól, a megszólított szerint viszont ez az egész egy méltatlan, „Magyar Péterre jellemző felületes megfogalmazás Budapest kapcsán”. Szerinte az ügyben a hunyó valójában az az ember, aki most épp a Tisza Párt listájának második helyezettje, az ezzel kapcsolatos iratokat ígérete szerint nyilvánosságra hozza.

Akkor feljelented rágalmazásért Magyar Pétert?

– tette fel az újabb kérdést Vitézy, amire Karácsony azzal reagált, hogy nem szokása feljelenteni senkit, de most elgondolkodott. Soproni aztán arról beszélt, hogy úgy tűnik, mintha Vitézy találta volna fel a robbanómotort és a dinamót is, mindent ami jó, a bebukott e-jegy rendszerről viszont hallgat. Szerinte nem áll jól Vitézynek a politikusi arrogancia.

Baranyi Krisztina visszatér a központosított kerületi parkolás ötletére, szerinte ez a korrupció melegágya, és megerősíti Grundtner szavait, hogy egyetlen ellenzéki kerület sem vette át az általuk kiajánlott korrupció megelőzési parkolási csomagot. Sajnálatosnak tartja, de ezzel együtt még mindig nagyobb korrupciós kockázatot lát a központosított elképzelésben. „Ott még jó példát nem láttunk” – húzta alá.

Grundtner még az üllői úti biciklisávokról kérdezi Karácsonyt ebben a blokkban, a főpolgármester szerint jó, hogy ennyire széles a járda az Üllőin.

Élhetőség, lakhatás, közbiztonság

Vitézy a BBK-rendészettel indított, mint mondta, biztonságosabb és tisztább közlekedést akar, ami miatt a szavai szerint Karácsony a kampányban egyszer már elküldte a fenébe. Ezzel együtt ragaszkodik hozzá, hogy az elképzelés nem a hajléktalanoknak üzen hadat. Karácsony szerint kétfajta válság nehezíti az életet a fővárosban: a lakhatási és a klímaválság. Ezért szerinte energiahatékonyabb otthonokra és megfizethető bérlakásokra van szükség. Azt ígérte, összesen 56 millió forint uniós forrást fordítanak majd a jövőben a város zöldítésére, többek között megújítanák a Nagykörutat és a pesti alsórakpatot.

Mi a hajléktalanság és nem a hajléktalan emberek ellen küzdönk

– jelentette ki ezzel együtt, majd azt is kijelentette, hogy „soha nem látott lakhatási programot” indítanak a következő ciklusban.

Soproni szerint is az egyik legnagyobb probléma a lakhatási válság, ezért szerinte soha nem volt még ennyire égető kérdés a bérlakáshálózatok fejlesztése – ahogy bárhol, úgy Budapesten is. A terézvárosi polgármester emlékezetetett, hogy a ciklusa alatt több mint 300 bérlakást újítottak fel a kerületben, és adták oda azokat ászorulóknak, illetve kiemelte azt is, hogy a kerületben 150 ezer forintos albérlet-támogatás jár az olyan szektorokban dolgozóknak – például a pedagógusoknak – ahol nincsenek megfelelően megfizetve a munkavállalók. A bérlakások kérdésére rácsatlakozott Baranyi is, ő leginkább arra lenne kiváncsi, hogy miből épít Budapest 10 ezer új bérlakást, amikor egy harminc lakásos bérház felújítása kétmilliárd forintba kerül.

Grundtner András az albérletpaic kapcsán arról beszélt, hogy a folyamatokba hivatalos szerv csak akkor avatkozhat be, ha azt látja, hogy valami torzítja a viszonyokat. Három ilyen torzító tényezőt is fel tud sorolni: az Airbnb-t, a felsőoktatásban tanulók lakásigényét és a befektetési célú lakóparképítések. Mindegyik területtel konkrét tervei vannak a Mi Hazánknak.

Vita

Vitézy kezdett, és reagált Baranyi kérdésfelvetésére a bérlakásokkal kapcsolatban. Szerinte a Diákváros nagyjából ugyanennyi pénzbe kerül, tehát a keret megvan. Hozzáteszi, hogy meg kell szerezni a rozsdaövezetek legnagyobb részét és fejlesztői magántőke bevonásával építkezni rajtuk. Az önkormányzatok szerinte a különböző lakhatási támogatásokkal tehetnek sokat ez ügyben, elérve, hogy vonzó legyen ezekre a helyekre költözni. Grundtner nem érti, miért lenne érdekelt a magántőke a bérlakáshálózat fejlesztésében, mikor a szektor jelenleg is luxulakóparkokban utazik.

Karácsony nehezen hallgatja Grundtner bevándorlásellenes megszólalásait, de abban egyetértett, hogy a külföldi állampolgárok befektetési célú lakásvásárlását meg lehetne tiltani nem csak Budapesten, de az egész országban is.

Soproni a BKK-rendészettel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az igazi probléma az, hogy a jelentősen lecsökkent a rendfentartók állománya, ami magával vonzza a közbiztonság csökkenését is.

Ha komoly gondom van, a rendőrséget hívom, ők legyenek ott két percen belül

– világította meg álláspontját a témában. Baranyi Krisztina szerint a közbiztonság javítása ma Budapesten eredendően pénz kérdése és prioritás kell, hogy legyen.

Ezután Karácsony és Vitézy ismét összekaptak: Vitézy szerette volna, ha Karácsony reagál a BKK-rendészet ötletére, a főpolgármester szerint viszont a kihívója provokálta.

Grundtner aztán arra panaszkodott, hogy 15 perc alatt nem jut ki a belvárosból, se kocsival, se kerékpárral, de Vitézy szerint az attól függ, hova megy. Utóbbi aztán Soproninak válaszolt, miszerint a közbiztonság fenntartása a tömegközlekedésen nem a rendőrség hatásköre. Beszállt a témába végül Karácsony is: annyit tett hozzá, hogy a főváros mindent megtesz azért, hogy kivezessen minél több embert a hajléktalanságból, amire összesen 8 milliárd forint lakbértámogatást különítenek el. Vitézy szerint Karácsony csak moralizál.

Kormány vs. Főváros

A legilletékesebb személy, Karácsony Gergely szerint ő a budapestiek érdekeit képviseli, a kormány pedig a sajátját. Azt ugyanakkor nem tagadta, hogy például az országbérletek ügyében meg tudtak állapodni.

Érdekes, hogy a kormánynak más, kormánypárti településekkel nem sikerült megállapodnia ebben a kérdésben, csak a kekeckedő főpolgármesterrel

– veregette meg a saját vállát, majd a kompromisszumok fontosságát hangsúlyozta, kiemelve például az Atlétikai Stadiont. Összességében viszont szerinte hazug az a narratíva, hogy a kormány és a főváros egymással harcol, mert utóbbinak nincsenek eszközei, csak védekezni tud.

Soproni is arról beszélt, hogy a kormány az előző ciklusban 358 milliárd forintot vont el a fővárostól, ami a számításai szerint elég lenne egy metróvonal felépítéséhez is. Ennek ellenére úgy hiszi, neki, mint felelős önkormányzati vezetőnek, igenis tárgyalóasztalhoz kell ülnie bizonyos kérdések megvitatására. Ezzel együtt szerinte ha „kapnak egy csicskalángost a kormánytól”, ne várják el tőlük, hogy elmennek pityeregni a sarokba, hogy aztán még ők kérjenek bocsánatot. Ilyen helyzetben erőt kell mutatni, mondta, és ezen a választáson ez szerinte úgy lehetséges, ha a Momentum és Karácsonyék együtt többséget szereznek a fővárosi közgyűlésben. Baranyi Krisztina szerint a kormány megpróbálta kivéreztetni a fővárost, de nem ment neki, ezért döntöttek most úgy, hogy megváltoztatják a választási törvényt. Felidézte, hogy a Karácsony féle békés stratégia nem vezetett túl sok eredményre, de képzeljük el, mi lenne, ha például a kormány nem fizetné ki a fejlesztési pénzeket, amire válaszul ők egy hétre leállítanák a metrót. „Akkor lennénk kemények” – nyomatékosítja.

Grundtner szerint a főváros vezetésének jó viszonyra kell törekednie a mindenkori kormánnyal párthovatartozástól függetlenül, szerinte politikai luxus, amikor a főpolgármester hadat üzen a kormánynak, ezzel csak a lakosság fog rosszul járni. De szerinte abban sem lenne köszönet, ha például Szentkirályi Alexandra személyében maga a kormány jutna be az önkormányzatba. „Megszűnne az önkormányzat. A polgármesteri hivatalra ki lehetne írni, hogy kormányhivatal” – mondta.

Vitézy zárja a sort, ő ígéretet tett, hogy főpolgármesterként ki fog állni a budapesti polgárokért ezzel a kormánnyal, és a mindenkori kormánnyokkal szemben is. Példaként hozta a Maxi Dubaj ötletét, amit határozottan ellenez. Közben viszont szerinte vannak olyan területek, ahol az akadékoskodás és a mindenre nemet mondás a főpolgármester részéről inkább kontraproduktív. Végül ismét Karácsonynak üzent: szerinte nem mindegy, ha a városnak főállású főpolgármestere van, vagy egy olyan, aki a saját politikai karrierjére koncentrál és ugródeszkának tekinti csak a pozíciót.

Újabb vitakör

Vasúttémában Grundtner arról beszélt, hogy az elővárosi fejlesztések miatt a IX. és a XI. kerületben is lakóblokkokat bontanak le, ami miatt el kellett különíteni 300 milliárd forintot kártérítésekre. Ezt Vitézy és a IX. kerületi polgármester, Baranyi is határozottan cáfolta. „Jó, akkor átküldöm e-mailben azt a négyezer oldalas periratot” – ütötte el a dolgot a Mi Hazánk jelöltje. Karácsony hozzátette, ő is támogatja a déli körvasút megépítését, azt viszont felrója, hogy a kormány képtelen volt egy jogerős környezetvédlemi engedélyt elnyerni a bíróságtól.

A főpolgármester aztán ismét Vitézyhez fordult, felemlegetve ismét, hogy a kormány mennyi pénzt vont el Budapesttől az elmúlt öt évben.

Te ennek a kormánynak így vagy úgy, végig a munkatársa voltál (…) És most egy álellenzéki párt támogatásával másokat vádolsz pártpolitikai szereppel

– vette oda kihívójának Karácsony, mire Baranyi a háttérben nagyot sóhajtott. Vitézy azzal válaszolt, hogy az a bizonyos „álellenzéki párt” (az LMP – a szerk.) támogatja Baranyi Krisztina és Soproni Tamás újrázását is. Karácsony nem engedte el a témát: szerinte Vitézy csak azért lehet most főpolgármester-jelölt, mert egy NER-be beleszületett milliárdos (Ungár Péter – a szerk.) finanszírozza a kampányát annak érdekében, hogy vissza tudjon lopakodni a politikai térképre. Baranyi Krisztina próbálta csitítani a feleket, kevés sikerrel. Karácsony ragaszkodott hozzá, hogy Vitézy tisztázza a viszonyát a kormányhoz és az elmúlt 14 évhez, közben viszont lejárt az ideje. Baranyi végre szót kapott és elmondta, tartott tőle, hogy a Partizánban megkezdődött adok-kapok itt is folytatódik, de szerinte ehhez pont a városnak van a legkevesebb köze. Vitézy szerint Karácsony vádjai nevetségesek, mivel nemrég még egy listán szerepelt az általa most kárhoztatott Ungár Péterrel.

Grundtner András azt rótta fel Soproninak, hogy éveken keresztül nem engedte meg a terézvárosi vezetés a Mi Hazánknak, hogy karácsonykor kereszetet állítson a kerületben. Soproni erre megjegyzte, hogy a párt valójában kettőskeresztet akart állítani, majd javasolta, hogy legközelebb állítsanak közösen egy jászolt. Grundtner nem érti, miért zavarja Sopronit a kettőskereszt. Baranyi Krisztina felidézte, hogy a Mi Hazánk a IX. kerületben is állított keresztet, rögtön azután, hogy megrongáltak egy képzőművészeti alkotást, ami megelőzőleg a kereszt helyén állt.

Zárókör

Minden résztvevő saját témát hozott ebben a blokkban. Kezdésként Soproni Tamás beszélt az átláthatóságról. Mint mondta, büszke arra, hogy a momentumos kerületek ebben élen járnak, és közben jelentős összegeket is spórolnak, Terézvárosban például csak azzal, hogy külsős foglalkoztatás helyett belsős jogászokkal dolgoznak.

Baranyi a sérülékeny társadalmi csoportokról beszélt, és azt emelte ki, hogy a kerületében 2020 év elején indították el a programjukat, aminek keretében védett lakhatást biztosítanak családon belüli erőszakok áldozatainak. Szeretné, ha ehhez a kezdeményezéshez még többen csatlakoznának, nem csak a fővárosban, hanem szerte az országban.

Grundtner András a közbiztonságról beszélt. Felvázolta, hogy a Mi Hazánk – európai példákat alapul véve – létrehozna egy külön budapesti rendvédelmi szervet, amit a főváros tartana fent. Ennek az állománynak a feladata a rendőrséggel szemben nem a bűnüldözés lenne, hanem a bűnmegelőzés és a közterek biztosítása.

Vitézy a zöld Budapest ideájáról beszélt és arról, hogy fel kell készíteni a várost a klímaváltozás hatásaira, következményeire. Karácsony pedig arról, hogy miként lehetne Budapesten hosszabb és egészségesebb az élet. Kijelenttette, hogy nem engedik, hogy a kormány elvegye az önkormányzatoktól a járóbeteg-ellátást, mert borítékolható, mi történne, ha megtennék: kevesebb pénz jutna rá és rosszabb lenne a minősége.

Az utolsó vita – szabadrablás

A műsorvezető, Rónai Egon jelzte, az utolsó vitakörben a résztvevőknek lehetőségük van bármit kérdezni egymástól, kinek mi nyomja a lelkét. Még mielőtt Karácsony és Vitézy ismét egymásnak ment volna, Soproni Tamás gyorsan magához ragadta a szót, és kérte a többieket, hogy beszéljenek arról, kik szerepelnek a pártlistákon, kik azok az emberek, akik a következő ötéves ciklusban Budapestért fognak dolgozni.

Baranyi Krisztina az egyaránt kutyapártos Kovács Gergőt, Döme Zsuzsannát és Nagy Dávidot említette, és nem győzte hangsúlyozni, hogy Kutya Párt már rég nem egy viccpárt. Grundtner András Balogh Csabát emelte ki, akit Toroczkai László jobbkezeként mutatott be, aki reményei szerint megfelelő hatékonysággal tudná képviselni a nemzeti erőket a közgyűlésben. A Mi Hazánk jelöltje aztán visszautalt Soproni korábbi szavaira, melyek szerint a koalíciós partnereik korábban nem támogatták, hogy a követeléskezelést visszaszervezzék az önkormányzatokhoz. Soproni megerősítette, hogy így volt, ami miatt fel is van háborodva – nem Karácsonyra, hanem az ő pártszövetségeseire. Az alkalmat megragadva leszögeti, tudnak együtt dolgozni Karácsonnyal, a szövetségeseivel már nem feltétlenül.

Baranyi végül arról kérdezte Karácsonyt, hogy miként tervezi összehozni a többséget a fővárosi közgyűlésben, kivel fog együttműködni, koalícióra lépni. A főpolgármester azt mondta, a Fidesszel nem hajlandó együttműködni semmi szín alatt, és örülne, ha ebben mind megegyeznének.

Dávid esetében én nem hallottam még ilyen mondatot, de lehet, hogy nem figyeltem eléggé

– szúrt oda ellenfelének. Erre nem reagált érdemben Vitézy, de megismételte, hogy vissza nem térő alkalom mutatkozik arra, hogy egy új többség alakuljon ki a közgyűlésben olyan szereplők részvételével, akik ugyanúgy elutasítják a DK-t és a Fideszt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik