Belföld

Donáth Anna: a kormány a 6-8 éves gyerekeket rángatott a békemenet színpadára, hogy a háborús rettegés arcai legyenek

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Mielőtt a szombati békemeneten Orbán Viktor színpadra állt volna, a szervezők kissebb műsorral rukkoltak elő a menet résztvevőinek: a Nemzeti Színház színészei adnak műsort a háborúról, gyerekekkel kiegészülve. A 444 ennek szentelt bejegyzésében úgy foglalta össze a jeleneteket, hogy „gyerekhangok sikítják, hogy béke és nem akarunk háborút, de a felnőttek mérgesen kiabálnak, egy katona pedig rosszul érzi magát”. A műsor a miniszterelnök tetszését is elnyerhette, tekintve, hogy élőben közvetítette ő is a Facebook-oldalán.

Orbánnal ellentétben Donáth Anna tetszését nem nyerte el a műsor, a Momentum elnöke vasárnap azt vetette a kormány szemére, hogy még a pedofilbotrány után sem képesek leszállni a gyerekekről.

„A tegnapi Békemenet mélypontja volt, amikor a hatalom parancsára gyerekszínészekkel játszattak el egy kampányszíndarabot a háborúról.  Elképesztő, hogy a hitvány, aljas, embertelen hazudozáshoz Orbán Viktor 6-8 éves gyereket rángat maga elé a színpadra, hogy ott rémdrámát játsszanak, és az arcai legyenek a háborús rettegtetésnek. Ez tényleg mindennek az alja” – kelt ki magából Donáth, aki szerint Orbán úgy fenyegeti halállal és kínnal az országot, hogy közben Vlagyimir Putyin, az ő szövetségese az, aki háborút indított a szomszédos országban.

Már nem képesek racionális érveket hozni a kormányzásuk mellett, ezért rémregényekben, horrormesékben, fenyegetőzésben és a háborús félelem gerjesztésében utaznak. Teljes őrület, elmebetegséggel határos valósághamisítás. Nincs bennük semmi lelkiismeret

– jelentette ki a politikus.

A jubileumi békemenet eseményeiről külön tudósításban számoltunk be szombaton, beleértve Orbán Viktor beszédét is, melyben elhangzott, hogy Magyarország száz éve nem volt ennyire erős, és hogy mozgósítási világrekordra készülnek.

Kapcsolódó
Orbán: Az újabb győzelem kapujában állunk, a jövő héten felállítjuk a mozgósítás világrekordját
Orbán Viktor beszédében egyetlen szót sem vesztegetett az önkormányzati választásra, kizárólag arról beszélt, hogy a béke az EP-választás tétje.
Kapcsolódó
A Lánchídtól a Margitszigetig – fotókon a békemenet
Az eseményt végigfotózó kollégáink képeiből készítettünk összeállítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik