Flow élmény, ezt mondják rá, szárnyalásnak fordítanám, amikor azt érzed, flottul mennek a dolgok, haladsz, tudsz segíteni, elgondolkoztatni, örömet szerezni. Egy sikeres edzés, egy szép eredmény a versenyen, egy gyógyuló beteg vagy egy dicsérő, őszinte szó azért, amit leírtam – ez mind jó érzést okoz, és továbblök az egyre nehézkesebb mindennapokban.
Elfogadom, hogy „múlnak a gyermekévek”, az enyémek is, s bár a lelkesedésem nem csökken, a körülmények egyre nehezebbek, különösen az egészségügyben, az összes érintett fél, vagyis beteg és orvos számára egyaránt.
Ráadásul túl vagyunk azon a ponton, hogy csupán a jószándékon múlik a dolog.
Az adminisztráción kéne kezdeni a változást, hiszen, ha csökken a papírmunka, akkor több idő jut a betegre, mérséklődik a feszültség, a türelmetlenség.
Hadd hozok két példát.
Számítógépes rendszerrel dolgozunk, az összes vizsgált beteg adatait beírjuk a gépbe, ezzel együtt egy csíkos spirálfüzetbe is vezetni kell a napi névsort. Pedig rendelés végén, ha valakinek kéne bármily statisztikához, két kattintással kinyomtatható lenne az aznapi betegforgalom. Kötve hiszem, hogy olyan zseni vagyok, hogy ez a duplikáció csak nekem tűnik fel. Mindenesetre a háttérben azt az általános szemléletet sejtem, hogy „ez már az Aranybulla idején is így működött, ne változtassunk.”
A másik, számomra fejtörést okozó helyzet a következő.
Minden hónap elején jelentést kell írni a személyi állományról. Ennyi nővér, annyi orvos, satöbbi. Ezen kívül egy másik dokumentumban nyolc napon belül jelenteni kell, ha változás történik, akár csak olyan, hogy például kitör rajtam a férjhez menési láz, anyakönyvvezető elé vezetnek, és nevet változtatok. A lényeg, hogy jelentek nyolc napon belül. Mert ez a szabály.
Kérdeztem ezt egy illetékestől is, ő sem tudja a választ.Adminisztráció, adminisztráció, adminisztráció viszi az időt, a hasznos időt, amit a beteggel kéne tölteni.
Hiszen a betegnek rossz a közérzete, a szülő pedig szorongva érkezik, miután agyonképezte magát az interneten, és számos kérdés feszíti. Nekem pedig az a dolgom, hogy érthetően elmagyarázzam, mi a helyzet, mit és miért teszek, neki, mint szülőnek mit kell csinálnia, és mi várható. De ez idő nélkül ne megy.
A minap egy ismert szakemberhez kísértem egy barátomat.
És ebben a csatazajban kellett volna tisztességesen figyelnie, empatikusnak lennie, tájékoztatni, eligazítani a beteget. Lehetetlen. Pedig muszáj a páciensre figyelni, különben olyan az egész, mintha az orvost nem érdekelné a beteg ember, és ez megengedhetetlen.Sok évvel ezelőtt édesapámat vittem orvostól orvosig. Apu mindig kiborult, hogy az általam áttekinthetőn összerakott papírjait hogyan dobálták szanaszét. Azt mondta:
Anduka, ez itt az én életem, nem pedig salátahegy.
S bizony igaza volt.
És egy harmadik epizód.
Rendelés nálam délután. Jönnek időre az előjegyzettek, szól a rendelő telefonja, szól a mobilom, beszél hozzám az asszisztensnőm, feszülök, azt érzem: így képtelen vagyok a betegre figyelni.
És jönnek sorra a be nem jelentkezett ellátandók is.
Miért engedsz be mindenkit? – szól a kérdés.
Aki jön, azt megvizsgálom. Alapelvem: nem küldök el beteget.
Viszont jó lenne, ha a nem bejelentettek tényleg csak akkor jönnének, ha komoly a baj. Tudom, a szülő megijed, nem szakember, de ha három hete köhög a gyerek, nem azonnal kell a megoldás.
Az asszisztensnőm felveszi, rögzíti, mi a baj, mert én arra akarok koncentrálni, aki ott ül előttem, a telefonálókat majd rendelés után szépen visszahívom. Cserébe, ha majd ők kerülnek elém, szintén teljes koncentrációt várhatnak el tőlem. Végső érvem: hát a pedikűröshöz is csak X számú kuncsaft fér be Y idő alatt!
Szóval a kérésem: a kollégáimnak és minden szülőnek javaslom, hogy teremtsünk rendet ebben a senkinek sem komfortos káoszban.