Belföld

Orbán: Az EU ideológiai vezetése nagyobb veszélyt jelent, mint Putyin

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Hosszú interjút adott a Karmelita kolostorban a Le Point című francia lapnak Orbán Viktor, aki kivételesen nemcsak a háborúval riogatott, hanem elmondta véleményét a formálódó európai szélsőjobbról és Magyar Péterről is – írta a Hvg.hu.

A miniszterelnöktől megkérdezték azt is, hogy szerinte Vlagyimir Putyin jelenti-e a legnagyobb veszélyt Európára, vagy Le Pen szavaival élve egy „európai szuperállam létrehozása, amelyet a Bizottság irányít”. Válaszában hangsúlyozta, hogy „a NATO erős, és Európa nincs katonai veszélyben, ezért szerinte a legveszélyesebb továbbra is az EU ideológiai vezetése”.

Furcsának találja, hogy sok tagállamban bizonyos elvek és politikai érdekek szolgálatát fontosabbnak tartják, mint az embereket. Számára az elsődleges feladat a nemzetek érdekeinek szolgálata, amit más európai vezetők populizmusnak tekintenek.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy azért maradunk az EU-ban, mert az exportunk 75 százaléka az egységes piacra megy, ami létfontosságú a gazdaság miatt.

Az interjú végén Magyar Péter is szóba került, akit az elmondottak alapján Orbán nem sokra tart. Egyébként is – mondta ezután saját magáról – több mint harminc éve van a politikában, és olyan sokat látott már, hogy nem is emlékszik az eddigi ellenfelei nevére. – Nehéz elképzelni, hogy a magyarok megbíznak valakiben, aki a felesége tudta nélkül felvett egy vele folytatott beszélgetést, majd ezt a felvételt politikai célokra használta fel. Ezt nem tudom elképzelni, mert Magyarország egy komoly ország – zárta rövidre a témát.

A kormányfőt kérdezték a formálódó európai (szélső)jobbos szövetségről is. Orbán hangsúlyozta, hogy az európai szuverenista tábor és általában a jobboldal jövője „most két nő kezében van”, minden azon múlik majd, hogy Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés és Giorgia Meloni, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) vezetője képes lesz-e együttműködni.

„Ha sikerül együtt dolgozniuk, akár egy csoportban, akár egy koalícióban, akkor Európa erejét fogják jelenteni” – mondta Orbán, aki szerint ez elég lehet ahhoz, hogy átformálja az európai jobboldalt, sőt akár ki is szorítsa az Európai Néppártot (EPP), melynek vezetését szerinte teljes egészében a németek vették át; és „valójában egy német frakcióról van szó”.

Megerősítette azt is, hogy még mindig napirenden van a Fidesz belépése az ECR pártcsoportjába, de ezzel még várna, hiszen hamarosan minden megváltozhat. – Szeretnénk csatlakozni az ECR-hez, de tisztában akarunk lenni egyrészt a Nemzeti Tömörüléshez, másrészt az EPP-hez való viszonyával is – jelentette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik