Belföld

A békemenet szervezői Magyar Péternek, Brüsszelnek üzennek majd a tömeggel

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A CÖF-CÖKA szóvivője szerint a rendezvényre pártpolitikai hovatartozás nélkül várnak mindenkit.

Minden idők legnagyobb békemenetére készül a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), ami bizonyságtétel, tanúságtétel is lesz – idézte az MTI ifj. Lomnici Zoltánt, a CÖF–CÖKA szóvivőjét. Az alkotmányjogász az állami rádió Vasárnapi újság című műsorában harangozta be a június 1-jei eseményt. Azt mondta: talán még soha nem kaptak ennyi visszajelzést a fővárosból, vidékről, a külhoni magyarságtól, reményei szerint ezért olyan tömeg lesz, ami önmagában is hatalmas erőt testesít majd meg.

A kérdésre, van-e olyan szándék, hogy a kormánypártok szimpatizánsai is szerveznek egy nagy demonstrációt, megmutatva, hogy többen vannak, mint Magyar Péter támogatói, azt felelte:

egy kisebbségi komplexusból táplálkozó és a bosszú által éltetett politikai méregtelenítő kúrát

ő nem nevezne kampánykörútnak. Szerinte Magyar Péter háborúpárti, mert egy lengyel lapnak azt nyilatkozta, az oroszoknak ki kell vonulniuk a Krímből.

A CÖF-CÖKA szóvivője szerint a háborús pszichózis mellett van egy polgárháborús hangulat irányába történő elmozdulás, ennek a hangulatnak esett áldozatul a szlovák miniszterelnök.   A szóvivő szerint a békemenetre mindenkit várnak, pártpolitikai hovatartozás, ideológiai kötöttségek nélkül, és nem túlzás, hogy a békemenet ebben az időszakban valószínűleg a világ legnagyobb ilyen megmozdulása lesz. Úgy vélte, az EU helyzetét tekintve elkeserítő,

hogy sehol máshol vagy nem hagynak ilyen megmozdulást megvalósítani, vagy egyszerűen nincs az a tömegigény, hogy beszorítsák a saját politikusaikat az emberek egy békepárti álláspontba.

Június 1-jén olyan tömegre számít, hogy már nem lesz értelme a számháborúnak, és amelynek a hangja elhallatszik Brüsszelig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik