Belföld

Narancs: Vitézy 2014-ben támogatta az orosz metró-felújítást, Vitézy: pont azért rúgtak ki, mert nem

MTI
MTI

Vitézy Dávid a döntéseivel a kezdetektől támogatta a 3-as metró kocsijainak felújítására vonatkozó tender kiírását, írta a Magyar Narancs számos BKV dokumentum alapján azt, és meg is szavazta azt a vállalat igazgatóságában.

Vitézy a kampányban viszont azt mondta a 3-as metró orosz szerelvényeinek felújításáról:

Az közismert szerintem mindenki előtt, hogy én nagyon elleneztem a hármas metró orosz kocsifelújítását. Elsősorban talán ezért kellett a BKK éléről távoznom.

Máskor pedig azt, hogy „minden belső fórumon amellett érveltem, hogy új metrókra van szükség a 3-as metróra”.

Ennek a két állításnak mond ellent az a két BKV izgatósági jegyzőkönyv, mely szerint 2013 decemberében Vitézy az igazgatóság tagjaként megszavazta a felújításról szóló közbeszerzési eljárás kiírásának elindítását. Majd 2014 decemberében ugyanennek a testületnek a tagjaként megszavazta a közbeszerzési eljárás kiírását is.

Ráadásul a hirdetmény kiírását annak ismeretében szavazta meg ő is, hogy a javaslat a BKV mellett a Vitézy által vezetett BKK szakmai kockázatjelentéseinek felhasználásával készült. A felelős döntést ekkor hozták a BKV vezetői: az elfogadott javaslatot azzal a céllal küldték meg a fővárosnak, hogy ellenőrizze, a tulajdonosi preferenciák és elvárások megfelelően érvényesülnek-e benne.

Nagyon szórakoztató az erőlködés, amiben most utólag próbálják úgy beállítani, mintha ne lettem volna az orosz metrófelújítás ellen. Hahó, engem ezért rúgtak ki a BKK éléről, mert ellene voltam

– írta Vitézy a cikkre reagálva a Facebookon. A bejegyzésben kiemelte, hogy még Tarlós István is elismerte az Index 2017-es cikkében, amelyben az ügyben történt orosz titkosszolgálati kavarásokat vizsgálták.

A legviccesebb persze most az a vád, hogy megszavaztam azt, hogy „megismertem” az ügyben a “BKK kockázatjelentését” – erről ír ma a cikk és ebből lettek cím. Tudjátok ki volt ekkoriban a BKK vezérigazgatója? Elárulom: én. Az lenne nagy szenzáció, ha nem szavaztam volna meg, hogy “megismertem” a jelentést, amiben épp a metrófelújítás körüli kockázatokat jelezte az akkoriban általam vezetett BKK.

Vitézy állítja, hogy az orosz metrófelújítási beszerzés összes érdemi döntése később, 2015-ben történt, amikor rég nem ő volt a BKK vagy a BKV vezetője. Az oroszok győzelméhez vezető, klíma nélküli metrófelújításra szóló közbeszerzést megindító határozatot sem szavazta meg (439/2014. sz. BKV IG határozat), „ezt is nyugodtan le lehet ellenőrizni” – írta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik