Kormányhivatali emailben toboroznak embereket az MCC és a Mandiner zalaegerszegi rendezvényére – állítja Tompos Márton, a Momentum alelnöke és parlamenti frakcióvezető-helyettese, aki a közösségi médiában tette közzé az állítólagos email másolatát.
Ez alapján úgy tűnik, hogy a Zala Vármegyei Kormányhivatal nevében kormányhivatali főosztályvezetőket, járási hivatalvezetőket hívnak meg a kormánypárti hetilap keddi podcastfelvételére. Az eseményt Zalaegerszegen, a Tudomány és Technika Házában rendezik meg, ami az MCC zalaegerszegi képzési központja.
Korábban a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarai is beszámolt a honlapján, hogy idén májusban „országjáró roadshowra” indult a Mandiner. A hét állomásból álló turnénak Zalaegerszeg lesz a negyedik helyszíne, ahol Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, valamint a szocialista hírszerzőtiszti múlttal is rendelkező, a kormánypárti médiában szintén biztonságpolitikai szakértőként gyakran szereplő Földi László beszélgetését hallgathatja a közönség.