Mostanáig egyetlen tulajdonos sem jelentkezett a feltehetőleg embercsempészek által hátrahagyott, a közterületekről elszállított roncsautókért. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal által lapunknak küldött válasz alapján így a gépjárművek értékesítése hamarosan megtörténhet.
Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök a veszélyhelyzetre hivatkozva novemberben hozott rendeletet, amely szerint el kell szállítani az embercsempészek által hátrahagyott járműveket a déli határtól. A rendelet szerint kormányhivatal a jármű alvázszámát közzéteszi honlapján, és ha a tulajdonos vagy üzembentartó három hónapon belül nem jelentkezik érte, gondoskodik az árverés útján történő értékesítésről vagy más módon történő hasznosításról.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal honlapján elérhető, legutóbb több mint egy hónapja, március 6-án frissített adatbázis szerint november közepe óta 143 roncsautót szállítottak el. Ezek közül mostanra több tucat esetében járt le a három hónapos türelmi idő, amíg várni kellett a tulajdonos jelentkezésére. Így megnyílt az út a kormányhivatal előtt, hogy eladja azokat.
Ez azonban mostanáig egyetlen esetben sem történt meg. A 24.hu megkeresésére azt írták:
az embercsempészek által hátrahagyott autóroncsok begyűjtését követő 3 hónapos határidő letelte után a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal a roncsok értékének meghatározására igazságügyi szakértő igénybevételéről döntött. A teljes szakértői vélemény kialakítása még folyamatban van.
Szintén kérdésünkre válaszolva írták meg, hogy a közterületről elszállított, feltehetőleg embercsempészek által hátrahagyott roncsokért nem jelentkezett a gépjárművek tulajdonosa. Ez egyébként várható is volt, hiszen a feltételezések szerint az autók tulajdonosai bűncselekményt követtek el, mielőtt maguk mögött hagyták a járművüket.
A rendelet szerint egyébként ha a jármű tulajdonosa az értékesítést követő kilenc hónapon belül jelentkezik, neki az elszállítás, a tárolás költségeivel csökkentett árat ki kellene fizetnie, de erre a gyakorlatban az említett ok miatt aligha kerül sor.