Belföld

Kis híján megölte a testvérét, mert büdös volt a kabátja és kiszóródtak belőle a csikkek

Kis híján megölte a részeges testvérét egy borsodi férfi, miután az hazament a kocsmából. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.

A vádirat szerint a borsodi férfi befogadta a családi házába az iszákos testvérét. Az ominózus nap a testvér többször is elment napközben a kocsmába és berúgott. Amikor a délutáni órákban hazaérkezett, az elkövető éppen húst darabolt egy több mint 19 cm pengéjű késsel.

Az elkövető szóvá tette, hogy testvére kabátja nagyon büdös, levetette vele, és amikor megrázta, abból cigarettacsikkek, valamint a testvére által tőle ellopott pénzérmék estek ki.  A férfi összeszedte az aprópénzt, majd felszólította testvérét, hogy takarítsa fel a földre esett cigarettacsikkeket, és folytatta a hús darabolását.

A testvére a csikkek szedegetése közben visszaszólt az elkövetőnek, aki dühében a hasa felé szúrt. A testvére próbált kitérni a kés útjából, így a szúrás a bal mellkasfelén érte.

A férfi mentőt hívott testvéréhez, aki a szúrás következtében közvetetten életveszélyes állapotba került. A sérülés helye és az alkalmazott eszköz méretei alapján a terhelt cselekménye alkalmas volt közvetlenül életveszélyes sérülés előidézésére. Az ügyészség felfüggesztettet kért a büntetlen előéletű elkövetőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik