Nem semmi magyarázattal állt elő a rendőröknek az az 56 éves férfi, aki a napokban okozott balesetet Dánynál. A cserbenhagyással gyanúsított sofőr azt mondta a kihallgatása során, hogy ha frontális balesetet okozott volna, akkor biztos megállt volna. Mivel nem ez történt, így nem érezte szükségét ennek.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Dány és Isaszeg között közlekedő autós egy óvatlan pillanatban áttért a szemközti sávba. Csupán a vétlen sofőr rutinjának és az út melletti terület adottságainak köszönhetően nem történt nagyobb baj.
Csak az autók visszapillantói érték egymást, a balesetet okozó sofőr pedig lazán továbbhajtott. A rendőrök azonosították majd előállították a sofőrt, aki nem volt hajlandó megfújni a szondát, így vérvételre vitték. Kihallgatásán azt mondta:
Ha frontális lett volna az ütközés, akkor biztos megállok. Egy visszapillantóért nem… Lehet, hogy ő jött át az én sávomba
Az estről készült videóhoz sok kommentár nem kell. A rendőrség büntetőeljárást indított a férfi ellen cserbenhagyás miatt.