Belföld

Véresre verte vasalóval a párját, majd két nappal később még brutálisabban összeverte a nőt

ugyezseg.hu
ugyezseg.hu

Letöltendő börtönbüntetést kért a  Fővárosi Főügyészség arra az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt férfire, aki vasalóval verte össze a párját tavaly februárban Budapesten.

A főügyészség közleménye szerint már 25 éve ismerte egymást a férfi és a nő, s többször is párkapcsolatban éltek. 2022 végén ismét kapcsolatot kezdtek, majd pár hónappal később összeköltöztek egy pesterzsébeti lakásba. Egyikük sem vetette meg az italt, és március 31-én is együtt italoztak a lakásban.

Az ominózus este a férfi összeveszett a nővel, mert a párja szerinte más férfiakkal is beszélgetett egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A veszekedés során a férfi felkapott egy vasalót és úgy fejbe vágta vele a nőt, hogy  a földre zuhant. Az elkövető mentőt hívott az erősen vérző  párjához a A nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A féltékeny férfi két nappal később többször is megverte az élettársát.A nő másnap annyira rosszul lett, hogy a férfi kórházba vitte, ahol az életveszélyes állapotú asszonyt megműtötték. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a terheltre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik