Miben vagyunk elsők?

Simonovits András: A nyugdíjreform politikája

„Félve ugyan, de rátérek a kívánatos nyugdíjreform politikai lehetetlenségére is, amelyről szinte senki sem beszél nyilvánosan. A jelenlegi politikai rendszerben a kormányzat számára a passzivitás a legjobb stratégia. A matematikából ismert indirekt bizonyítással élek, és felteszem, hogy Orbán Viktort meggyőzik tanácsadói, hogy az OECD, az EU és a hazai szakemberek (beleértve magamat is) által javasolt nyugdíjreformokból legalább egyet-kettőt valósítson meg.

Elsőként képzeljük el, hogy a kormány egy – többünk által javasolt – hangulatjavító reformot hirdetne meg: minden nyugdíjas azonos összeget, az átlagot kapná 13. havi nyugdíjként. Ez némileg csökkentené a nyugdíjpolarizációt, ugyanakkor változatlanul hagyná a költségvetési kiadásokat. Még jobb lenne a hatás, ha február helyett csak ősszel folyósítanák a 13. havi nyugdíjat, amikorra a januári nominális nyugdíjemelés már elhasználódott. (Kár, hogy 2022-ben is áprilisban voltak a parlamenti választások, ezért a kormányzat „kénytelen” volt februárra időzíteni a 13. havi nyugdíj kézbesítését.) A 13. havi nyugdíj pótlására kitalált, és mára teljesen kiüresedett nyugdíjprémiumot nyugodtan meg lehetne szüntetni.

És itt nyílik a csapda. Nem nagyon lehetne a kifosztott ellenzék szemére vetni, ha demagóg módon azt követelné: az átlag alatti 13. havi nyugdíjakat emelje a kormány az átlagosra, de az átlag fölött maradjak az eddigi 13. havi nyugdíjak. S ekkor a nyugdíjkiadás önmagában 3-4 százalékkal nőne. Sőt, az ellenzék követelhetné a februári folyósítás fenntartását is: minél előbb, annál jobb jelszóval. A nyugdíjprémiumot pedig feleslegesen ugyan, de életre lehet kelteni a szigorú feltételek enyhítésével, például a 80 eFt-os maximum 240 eFt-ra emelésével, valamint a minimális GDP növekedési ütemkövetelmény csökkentésével.

Váncsa István: Amiben mégis elsők vagyunk

„Roppant kínosan magyarázkodik a menekülő polgármester a bődületes korrupciós ügyben, olvasom a nyugatifeny.hu oldal szerkesztőségi cikkének főcímében, pár pillanattal később már azt is látom, hogy a címben leírtakból semmi se igaz. Ugyanis: (1) a polgármester nem magyarázkodik, hanem a kérdezőt elküldi oda, ahová szerinte mennie kéne; (2) de ezt a beszédaktust se „roppant kínosan,” hanem magától értetődő természetességgel abszolválja; (3) a legkevésbé se menekül, mellesleg a szerzőnek eszében sincs megmagyarázni, mi oka lehetne rá; (4) korrupciós ügyről szó sincs.

Arról van szó, hogy Bácsszőlősön a rendelőt és az orvosi szolgálati lakást 45 millió forintnyi uniós pénzből felújították, noha orvos nincs a faluban és emberi számítás szerint nem is lesz soha. Már csak azért se, mert Bácsszőlősön most háromszázhatvanan laknak és ez a szám a későbbiekben minden bizonnyal mérséklődni fog.

A község egyébként Baja és Szeged között, közvetlenül a déli határunknál, Kelebiától egy köpésre található és minden bizonnyal fölöttébb kellemdús hely, sajnos azonban kevesen vannak azok, akik erről személyesen is szeretnének meggyőződni, és még kevesebb olyan orvos létezhet széles e hazában, aki szakmai karrierjének elindítására vagy éppenséggel lassú befejezésére azt az akáclombos kis falut szemelte volna ki. A polgármester evvel nyilvánvalóan tisztában volt, a szolgálati lakás pedig ott állt tök üresen, érthető hát, hogy a település f2010 óta folyamatosan hivatalban levő első embere kapta magát és beleköltözött, mért is ne tette volna.

Ki költözzön bele?

Csősz, harangozó, kisbíró és más hasonló közhivatalnok már nincs, hovatovább pap sincs, maradt a polgármester, az legalább igazhitű, vagyis fideszes.

Beleköltözött, na és.

Kit bánt vele?

Hadházy képviselőt egészen biztosan nem, evvel együtt a történetet ő adta közre a Facebookon és ő volt az, aki az ingatlant elbitorló polgármesterrel tartalmas és építő jellegű eszmecserébe bocsátkozott. Baszd meg, valahol laknom kell, mondta a falu első embere, Hadházinak pedig erre vonatkozólag hatásos ellenérve aligha lehetett.”

Kapócs Gábor: Az igazi gyermekvédelemről

„Beköszöntött a még mindig kissé korai tavasz, és vele együtt egy szép (?) új világ is. A patikus nélküli patikák, az orvos nélküli orvosi ügyeletek és a szülész nélküli szülészetek világa – egy köztársaság nélküli országban. Áprilisi tréfa? Nem! Ezeket tojta nekünk a nyuszi. Józan ésszel elképzelhetetlen lett volna korábban, de láss csodát! Még az addig elképzelhetetlen is megvalósítható, főleg egy vélt vagy valós kényszer-, akarom mondani veszélyhelyzetben. Bevallom, fogalmam sincs, hogy fog ez működni, de nyilván valahogy úgy, mint az OMSZ szerint az újragondolt/gombolt ügyeleti rendszer: kiválóan és nagy közmegelégedésre. Természetesen az érintettek egy törpe kisebbsége zúgolódik csak, és a kárvallottak csöndben pihegve örülnek, hogy túlélték a megpróbáltatásaikat. Miközben a sürgősségi betegellátó osztályok leterheltsége tovább fokozódik.

De ezt az egész egészségügyi racionalizálást, vagyis az egyre szűkülő erőforrásokkal való gazdálkodási kísérletet, azaz bűvészkedést a közbeszédben az utóbbi hetekben teljesen háttérbe szorította az ún. “kegyelmi botrány”. Nem csoda, hiszen míg pl. a kispatikák működtetésének napi nehézségei, a kórházi patikák központosítása és kontrollálatlan versenyelőnyhöz juttatása nem mindenki számára egyformán húsba vágó kérdés, addig a gyermekek szexuális molesztálása, szorult helyzetük kihasználása nemtől, életkortól és pártállástól függetlenül legtöbbünket megérint és érzelmileg felkavar.”

Dobrovits Mihály: Földcsuszamlás? A török helyhatósági választásokról

„Ismeretes, hogy a március 31-i török helyhatósági választások választások súlyos vereséget hoztak Erdoǧan pártának. Az ellenzék nemcsak a hagyományos fellegváraiban volt képes győzni, azaz Isztambuban és az égei parton, de az ország belső részein is, köztök a milliós Bursában, amelyek mind ez idáig a kormánypárt bázisainak számítottak. A jelenlegi állás szerint már csak a párt van érintve a dologban, hiszen az államfő többször is bejelentette, hogy utolsó elnöki ciklusát tölti, ezután visszavonul majd.

Bár Erdoǧan visszavonulása még kétséges, tény, hogy jelenleg biztosan tartja kezében a végrehajtó hatalmat. Nincs oka vereséget hirdetni. Övé a parlamenti többség, és továbbra is ő irányítja a kormányt. Még négy évig jószerivel szabad a keze. Magyarán nincs oka jelentős korrekcióra. Politikai értelemben biztosan nem.

Más lapra tartozik, hogy Törökországban száguld az infláció, zuhan a bérek vásárlóereje, és stagnál a belső piac. Márpedig a török gazdaságot jelenleg nem az export, hanem a belső fogyasztás vezérli. Amikor Erdoǧan hatalomra került, sikerének okai elsősorban gazdaságiak voltak: Stabilizálta az évtizedek óta mélyrepülésben kínlódó török lírát, új pénzt is bevezetett, s a hagyományosan exportorientált gazdaságot belső alapokra helyezte. A török fogyasztó fellélegezhetett. Évtizedek bizonytalanság után ismét stabil volt a jövedelme. Mostanság ez a vívmány került veszélybe. A pénz rohamosan veszít az értékéből, az infláció hivatalosan hatvan, gyakorlatilag százszázalékos, sőt imitt-amott efölötti. Átalakult Törökország európai helyzete is. Az EU-tagság immáron lekerült a török politika napirendjéről. A NATO számára Törökország most már az egyik legmegbízhatatlanabb szövetséges, jól mutatja azt a svéd NATO-csatlakozás ügyében mutatott alkudozás is.

Az ellenzék sikerében korántsem csak a tiltakozás fejeződik ki. Hanem a Köztársasági Néppárt (CHP) korábbi vezetője, Kemal Kılıçdaroǧlu szívós kitartásának köszönhető, aki képes volt ezt a pártot a sorozatos vereségek ellenére is egyben tartani. Bár részben már visszavonult, továbbra is pártja meghatározó politikusa.

A kormánypárt azonban érzi a veszélyt. Folyamatos beadványokkal teszi kérdésessé a választási eredményeket, azonban, alighanem, már maga is tudja, hogy ez felesleges. A YSK, a török választási bizottság, rendre ellene dönt. Ez a győzelem, tehát, véglegesnek mondható.”