Belföld

31 halottja van eddig az idei lakástüzeknek

MTI/Donka Ferenc
MTI/Donka Ferenc

2024 első negyedévében összesen 1939 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 31 ember vesztette az életét, 145-en pedig megsérültek – közölte a katasztrófavédelem.

Mint írták, az év első három hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 1414 órára és 3672 tűzoltójárműre volt szüksége a tűzoltóegységeknek. Összesen 20 ezer 844 négyzetméternyi épített terület égett le, 214 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, emiatt 641 embernek kellett átmenetileg elköltöznie.

Az 1939 tűzzel érintett épület közül csupán 7-ben volt füstérzékelő, holott ezek az eszközök a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, és még van idő cselekedni.

A legtöbb tűz a kéményből indult, ez az összes eset csaknem 21 százaléka – írták. A tüzesetek 16 százalékában a konyhában, 11 százalékában a hálószobában, 6 százalékában pedig a nappaliban csaptak fel a lángok. A tűz legtöbbször elektromos problémára, a fűtés hibáira, nyílt láng használatára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza. Az első negyedév lakástüzeinek 10 százalékában felhalmozott lomok égtek, vagy a kertben égetett szemétről terjedtek át a lángok az épületre.

Kiemelték, a legnagyobb tűz február 20-án, Hevesvezekényben volt, ahol egy háromszáz négyzetméteres, műhelyként és raktárként egyaránt használt melléképület égett teljes terjedelmében. A tűzoltóknak köszönhetően a tűz nem terjedt át a lakóházra. A tűzből több gázpalackot kivittek, egyet mesterlövésznek kellett kilőnie, hogy ne robbanjon fel.

A leghosszabb beavatkozás január 21-én volt Álmosdon, ahol egy ember életét vesztette. A családi ház oltása az utómunkálatokkal együtt nyolc órát vett igénybe.

A katasztrófavédelem 92 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárása érdekében, 39 helyen szándékos tűzokozás gyanúja merült fel, 88 épületnél pedig gázpalackok nehezítették az oltást.

Hozzátették, az első negyedévben szén-monoxid miatt 391 alkalommal riasztották a tűzoltókat. 63 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 6 ember pedig meghalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik