Belföld

Halott emberek adataival lett jelölt a választásokon, vádat emeltek ellene

Vádat emelt a  Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki úgy indult jelöltként a 2022-es országgyűlési választásokon, hogy hamis ajánlásokat használt fel ehhez.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi a 2022. április 3-án tartott országgyűlési választáson egy budapesti választókerületben kívánt indulni. Ehhez 2022 februárjában átvette a nevére kiállított ajánlóíveket, amelyeken az induláshoz szükséges, legalább 500 érvényes ajánlást kellett összegyűjtenie.

A vádlott pár nap múlva leadott 99 már kitöltött ajánlóívet több mint 700 aláírással. A választási bizottság az ajánlások alapján nyilvántartásba is vette, utólag azonban kiderült, hogy 52 aláírás nem a névtulajdonosoktól származik, 13 ajánlóként feltüntetett ember pedig már korábban elhunyt.

Az ügyészség szerint a férfi, annak érdekében, hogy a választási bizottság az ajánlásokat érvényesnek fogadja el és ezáltal jelöltté válhasson, aláírásával valótlanul igazolta, hogy az íveken szereplő ajánlásokat személyesen ő gyűjtötte, és a felsorolt személyek ajánlása valós.

A férfi a választáson végül a leadott szavazatok kevesebb mint fél százalékát szerezte meg. A Fővárosi Főügyészség a férfit a választás rendje elleni hamis adatok feltüntetésével elkövetett bűntettel vádolja, és azt indítványozza, hogy vele szemben a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik