Belföld

Magyar Péter bejelentette egyesülete nevét

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Magyar Péter szombat reggel Facebook-oldalán jelentette be, hogy elindult a Talpra Magyarok Közössége hivatalos oldala, a talpramagyarok.hu, amelyen mostantól minden fontos információt megoszt majd a követőivel, illetve aki szeretne, tud csatlakozni hozzá.

A szerveztünk egyik alappillére a Legyél a változás! Egyesület

– közölte a posztban Magyar, aki megköszönte az egyesület alapítóinak, hogy átadták a közösségnek a korábban alapított szervezetet és kiléptek, hogy ezzel is lehetővé tegyék „a munka mielőbbi megkezdését és az oly sokak által ajánlott támogatások befogadását”.

Magyar korábban egyébként arról beszélt, hogy a Talpra Magyarok Mozgalmat egy ernyőszervezetként kívánják létrehozni, ami alá a jövőbeli politikai pártjuk, valamint egy egyesületük tartozna. Ezzel kívánnak lehetőséget biztosítani Magyar szerint, hogy az is csatlakozni tudjon hozzájuk, akik féltik megélhetésüket a hatalommal szemben, akik számára a nyílt kiállás kockázatot hordoz a „kiskirályok” előtt. Az európai parlamenti választásokra a mozgalom már nem tud saját jelölőszervezetet állítani, ezért már bejegyzett partnerpártot kerestek.

Magyar szombat délután kettőtől Nemzeti menet és demonstráció néven hirdetett tüntetést, a rendezvényt élőben követhetik majd a 24.hu-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik