Belföld

Schadl a teraszáról vallott a bíróság előtt

Horváth Csaba / 24.hu
Schadl-per a Fővárosi Törvényszéken, 2023.05.16-án.
Horváth Csaba / 24.hu
Schadl-per a Fővárosi Törvényszéken, 2023.05.16-án.

Először állt bíróság elé Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke, amióta Magyar Péter nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amelyen a volt feleségével, Varga Judit akkori igazságügyi miniszterrel beszélget a Schadl–Völner-ügyről. Az index.hu tudósítása szerint Schadl siófoki nyaralójának átépítése volt a téma, a vád szerint ugyanis a végrehajtói kar elnöke lefizette a kérelmet elbíráló személyt, hogy elnézze a szabálytalanságokat.

– Értelmetlen lett volna bárkit is megvesztegetni ebben az ügyben, mert minden szabály szerint volt elrendezve – mondta Schadl, hozzátéve, hogy ő pergolát szeretett volna a teraszhoz, de nem találtak hozzá tervezőt, és ilyet még a kormányhivatal munkatársai sem voltak hajlandóak ajánlani.

Ez az igazából bagatell történet Schadl bűnlajstromában, amelybe beletartozik az is, hogy összesen 83 millió forint kenőpénzt fizetett Völner Pál igazságügyi államtitkárnak, míg ő közel 1 milliárd forintot kapott a végrehajtói kinevezések nyélbe ütéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik