Belföld

Rágógumit adtak a rablónak a megvert és megöléssel fenyegetett gyerekek

Kiraboltak három kisfiút Mezőkövesden. Az elkövető pénz követelt a gyerekektől, akik rágógumit ajánlottak neki. A fiatal azonban nem elégedett meg ezzel: bántalmazta, megöléssel fenyegette a kisfiúkat és pénzt és még több rágót követelt tőlük.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a fiatal elkövető tavaly decemberben leszólított három kiskorú fiút az utcán és 200 forintot kért tőlük.

A gyerekek közölték vele, hogy nincs náluk pénzt, tovább haladtak, de a fiatal követte őket, s közben arról kérdezgetett, hogy verekedjenek-e egymással, vagy akarnak-e bajt.

Az egyik fiú elajánlotta, hogy ad egy rágógumit, mire a fiú válaszként elfogadta, de a családtagjainak is kért, így több rágógumit vett el. Mivel ezután sem távozott, ezért a rágót felajánló gyerek adott neki egy  ezrest,  hogy hagyja őket békén. A tettes elvette a pénzt, de további pénzt követelt tőlük, és tenyérrel mellkason ütött két gyereket. A harmadikat is próbálta megütni, de ő hárította.

A bántalmazás következtében a másik kisfiú is adott egy ezrest, de a fiatalkorú újból megütötte őket. A fiú egyiküket gyomron rúgta és azzal fenyegetőzött, hogy késsel elvágja a torkukat, ha nem adnak neki még pénzt. Félelmükben a két gyerek ismét adott egy-egy ezrest, majd egy éppen kinyitó vendéglátó egységbe bementek. Utánuk ment az elkövető is, viszont az alkalmazott felismerte egy korábbi lopás kapcsán, így távozott. Az ügyészség javítóintézeti nevelést kért a letartóztatásban lévő fiatalra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik