Belföld

Rendőrt hívtak a független polgármesterjelöltre Győrben, mert be akart jutni a helyi közműcég épületébe

Megkíséreltem bejutni az épületbe, de először a biztonsági őrök, majd az általuk riasztott rendőrség állta utamat, utóbbiak végül kivezettek az önkormányzati cég területéről. Természetesen vissza fogok térni, nem adom fel

– írja a Facebookon közzétett bejegyzésében Pintér Bence győri független polgármesterjelölt, aki a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (GYHG) székházába próbált bejutni kedden, hogy átnyújtson egy bírósági végzést Nagy Csaba igazgatónak. Azt a dokumentumot, ami kimondja, hogy a cég köteles kiadni a közérdekű adatokat a 2021-2022-es alvállalkozói szerződéseiről.

Pintér beszámolója szerint januárban (egy év pereskedés után) az önkormányzati tulajdonú kukás céggel szemben indított közadatperben a Kúria kimondta, hogy a cégnek ki kell adnia alvállalkozói listáját. „El kell árulniuk, hogy mely cégnek, milyen munkára és mennyi pénzt fizettek ki adóforintjainkból 2021-ben és 2022-ben. A GYHG azonban a kúriai döntés ellenére sem hajlandó ezt elárulni” – írja Pintér, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület civil jelöltje, aki időközben már a 2023-as adatokat is kikérte.

Mivel a GYHG nem tesz eleget a rá kiszabott kötelességeinek, Pintér kedden összehívott egy sajtótájékoztatót a cég székháza elé, majd megkísérelt bemenni az épületbe Nagy Csabához, hogy az tegyen eleget a harmadfokú bírósági döntésnek, és adja át az adatokat. „ A biztonsági szolgálat azonban azt mondta, hogy sem ő, sem a helyettese, sem senki olyan nincs az épületben, akivel tudunk beszélni, és dokumentumot sem vesznek át tőlünk” – írja Pintér, aki a bizonságiak figyelmeztetése ellenére sem állt el a szándékától, így rendőrt hívtak rá, akik végül elvezették a helyszínről.

A Telexnek Pintér elmondta, korábban végrehajtást indított a céggel szemben, ami jelenleg is folyamatban van. Tette mindezt azért, mert ahogy mondta, a GYHG-nél januárban született meg a végső, jogerős ítélet, minek értelmében elvileg harminc napja lett volna a cégnek, hogy megismertesse Pintérrel a kérdéses neveket és összegeket, de hiába várt. A lap írásából kiderül, hogy a polgármesterjelölt a másik helyi szolgáltató céggel, a Győr-Szol-lal is pereskedik hasonló okokból. A Győr-Szol még időn belül van, A GYHG-nek pedig április 25-ig adott haladékot a végrehajtó.

A Dézsi-Borkai érával leszámolni készülő, de az ellenzékkel sem közösködő győri polgármesterjelölttel tavaly szeptemberben, indulása bejelentése után nem sokkal készítettünk interjút.

Kapcsolódó
Pintér Bence győri polgármesterjelölt: Dézsi és Borkai is elszakadt a mindennapi valóságtól, luxuséletet élnek
A helyi portál munkatársa egy civil egyesület színeiben indul az önkormányzati választáson. Interjú.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik