Belföld

Vitézy Dávid: Máig nem vizsgálták ki, mi történt a hármas metró felújítása körül

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Interjút adott a Szabad Európának Vitézy Dávid, az LMP és civilek által támogatott főpolgármester-jelölt. A bő egyórás beszélgetésből kiderül többi között, hogy:

  • A Magyar PéterVarga Judit ügyben szerinte a posztoknak köszönhetően magánéleti dolgokba kapunk betekintést, amibe nekünk nem kéne. A másik szállal kapcsolatban pedig elmondta, az ügyészségnek feladata az ügy kivizsgálása és nemcsak „falon belül kell vizsgálódniuk”, hanem a közvéleményt is meg kell arról győzniük, hogy itt történt-e befolyás vagy sem. Mivel az ügyészségnek itthon nincs felettese szerve, támogatja azt az ellenzéki javaslatot, hogy a parlament vizsgálóbizottság útján tárja fel ezt a kérdést. Az ügyben azért nem szólalt meg eddig, mert főpolgármester-jelöltként nem gondolja úgy, hogy az ügynek van budapesti szála.
  • Azt mondja, aki úgy gondolja, Magyarország nem jogállam és nem demokrácia, az nem tud elindulni a választáson. Hozzáteszi: több olyan ellenzéki szereplő van, aki két választásokon való indulás között azt hangoztatja, nincs értelme elindulni a választásokon, részt venni a demokratikus versenyben.
  • Főpolgármesterként ha olyat tapasztal, ami a rendőrség bevonását vagy a feljelentés megtételét igényli, akkor lépni fog.
  • Szerinte a fővárosban vannak olyan ügyek, amelyeknek a kivizsgálása szükséges. Példát is hoz: szerinte annak a kivizsgálása, hogy mi történt pontosan a hármas metró felújításánál, nem történt meg. Hozzáteszi: hiába fideszes időben történt, most azok vizsgálták ki, akik annak idején foglalkoztak is vele, ezek az emberek még mindig hivatalban vannak, ugyanúgy a helyükön vannak. „Ezért is követem nagy fenntartásokkal, amikor Karácsony Gergely állítja be magát a különböző maffiákkal szembeni első számú harcosnak. Először is: ő tudja legjobban, hogyan működik legjobban a parkolási maffia a fővárosban. És a parkolási helyzet nem annyira változott az elmúlt években. Én arra fogok javaslatot tenni, hogy a parkolást központosítani kell, a BKK alá rendelni és kiebrudalni ezeket a cégeket, amiket most az önkormányzatok megbíztak.”
  • Szóba került a déli körvasút ügye is: Vitézy véleménye az elmúlt három évben nem változott, fontosnak tartja a vasúti fejlesztést a fővárosban, hogy csökkentsék Budapest autós forgalmát. Szerinte egy helyi képviselő van, aki bár vele ellentétes, de konstans véleményt fogalmazott meg az ügyben, „rajta kívül pedig minden szereplő havonta változtatta az álláspontját”. Azt mondja, „Karácsony Gergely aláírta a támogató papírt, majd most úgy áll oda ki mint a legnagyobb tiltakozó, holott eddig a tiltakozókat nem is fogadta. László Imre polgármester aláírja, hogy megállapodik  az állammal, majd kiposztolja, hogy küzd, hogy ő a projekt legnagyobb ellenzője, majd megállapodik újra”.
  • Nem tágít attól, hogy a tömegközlekedés nem lehet hajléktalanszálló, nem lehet az a hely, ahol másokat zaklató, messziről bűzlő személyek tudnak úgy utazni, hogy az a közösségi együttélés szabályaival szembemegy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik