Belföld

Nem a honvédségi védelemről, hanem HM-es repülők használatáról szól az a rendelet, amely Tiborcznak is kedvezhet

FACEBOOK
FACEBOOK

Mint a 24.hu is megírta, egy csütörtök este megjelent kormányrendelet jelentősen kiterjeszti a honvédségi szolgáltatásokra jogosultak körét. Jelenleg az államfőt, az országgyűlés elnökét, a politikai felsővezetők (kormánytagok, államtitkárok, a miniszterelnök politikai igazgatója és nemzetbiztonsági tanácsadója) és a kormánybiztosok, valamint ezek házas- vagy élettársai, gyerekei jogosultak arra, hogy a honvédelmi vezérkari főnök biztosítsa részükre „a honvédségnek a felkészített erőkkel védett személyek személykísérésében való részvételéhez szükséges személyi és technikai feltételeit.”

Az RTL információi szerint azonban rendelet nem a honvédségi védelem igénybe vételére ad lehetőséget a vezetők rokonságának, mint arról a sajtóhírek szóltak, hanem arról, hogy kik használhatják a kormánygépet.

Így például a miniszterelnök milliárdos veje, Tiborcz István is utazhat az Airbus fedélzetén, amit elvileg a Honvédségnek vettek

– állítja az RTL Híradó. A magyarázat szerint fizetni kell érte.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az RTL Híradónak küldött levele szerint a rendelet nem a védelemről és az egyes védett személyekről szól, hanem a kormánygép használatáról. A Kormányzati Tájékoztatási Központ kiemelte: ahogyan a jogszabály is tartalmazza,

a miniszterelnök családtagjai utazási költségét, ahogy eddig is, ezután is megtéríti.

A RTL szerint a válasz már csak azért is furcsa, mert a kormányzati kommunikáció szerint nincsen kormánygép, hanem a Honvédségnek vásároltak két 140 férőhelyes Airbus repülőgépet, illetve két kisebb Dassault Falcon 7X bussines jetet, amelyeket csak kölcsön kapnak a miniszterek. Ehhez képest az esetek többségében a miniszterelnök, és főként Szijjártó Péter külügyminiszter használja őket, De tavaly októberben Novák Katalin, azóta lemondott köztársasági elnök és Balog Zoltán püspök is elvitte egy hetes ausztráliai körútra a 140 férőhelyes Airbust, amely szakértők szerint 100 millió forint feletti költséget jelentett a költségvetésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik