Belföld

DK: Nevetséges indoklással utasították el a párt feljelentését a túlárazott kínai lélegeztetőgépek ügyében

MTI
MTI

Elutasította a Nemzeti Nyomozóiroda a Demokratikus Koalíció feljelentését, amelyet hűtlen kezelés gyanújával tettek, miután kiderült, hogy az Orbán-kormány több mint 4 milliárd forint előleget fizetett ki azért a 749 darab kínai lélegeztetőgépért, amelyeket most töredékáron, lényegében fillérekért próbál elárverezni a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A rendőrség azzal a nevetséges indokkal utasította el a nyomozás megindítását, hogy a lélegeztetőgépek elárverezése arra utal, hogy „a minisztérium a közpénzzel felelősen gazdálkodik”.

A Demokratikus Koalíció szerint a rendőrség az Orbán-kormány utasítására igyekszik eltussolni az Orbán-rendszer történetének egyik legnagyobb lopását.

Ennek során 300 milliárd forintot fizetettek ki 17 ezer darab, használhatatlan, túlárazott, a mai napig raktárakban porosodó lélegeztetőgépért, az üzleten pedig a Fidesz-közeli milliárdos elit gazdagodott meg.

Ezek a milliárdosok vaskos profitot zsebeltek be a Covid-járványra hivatkozva az Orbán-kormány segítségével, miközben magyar emberek tízezrei veszítették életüket a járvány során

– írta a DK.

A napokban írta meg a 24.hu, hogy OTT-One Nyrt. kisbefektetői csalás és a befektetők megtévesztése miatt szintén feljelentést tettek a lélegeztetőgép-bizniszből ismert cég ügyében. A Covid-járvány idején tízmilliárdos üzlet jutott az OTT-One Nyrt.-nek, az egykori tőzsdecég azonban már egy ideje nem mutat életjeleket: tavaly óta sem igazgatósága, sem felügyelőbizottsága nincs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem találta a céget a székhelyén, így törölte az adószámát, végül pedig a Fővárosi Törvényszék megszűntnek nyilvánította február elején.

Az OTT-One volt az egyik szerencsés fürkész, amelyik részt vehetett a Szijjártó Péter külügyminiszter által levezényelt, összesen több száz milliárd forintos kínai lélegeztetőgép-bizniszben.  A cégben egy ideig nyomon követhető módon részvényes volt Tűzkő Nándor is, akit az Orbán család házi szülész-nőgyógyászaként is szoktak emlegetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik