Belföld

Emberöléssel vádolják a nőt, aki kétéves ikrei előtt szúrhatta szíven az exét Angyalföldön

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt a kétgyermekes anyát, aki tavaly áprilisban halálra késelte a volt élettársát Budapesten, egy Danubius utcai társasházban.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a nő nem tett vallomást a nyomozati szakban.

A vádirat szerint a 35 éves nő élettársi kapcsolatban élt az arab apától és a magyar anyától született férfivel, aki egy külön lakást is fenntartott magának. A nőnek kétévesek voltak az előző párkapcsolatbából származó ikrei, akik időnként nála tartózkodtak.

A magyar állampolgársággal rendelkező férfi szeretett volna a nővel végleg közös háztartásban, a gyermekekkel együtt, családként élni, és ebbe kezdetben a fiatal anyuka  is beleegyezett. Később azonban már elzárkózott az együttéléstől, és azt sem engedte meg a férfinek, hogy amikor a gyermekei nála alszanak, az ő altatásukat megelőzően hazaérkezzen.

ugyeszseg.hu

Amikor pedig a gyermekek napközben is otthon voltak, akkor a férfi napközben sem mehetett haza.  A pár kapcsolata részben az előbbiek miatt, részben pedig a nő italozásai miatt megromlott, majd szakítottak egymással. Az ominózus napon épp a nőnél voltak a kicsik, de az asszony ennek ellenére is lerészegedett.

Este pedig zaklatott idegállapotban felhívta az élettársát, és közölte vele, hogy összepakolta a személyes holmijait, és felszólította, hogy még aznap vigye el tőle azokat.

A vádirat szerint a nő ekkor is arra kérte a férfit, hogy csak este kilenc után menjen a cuccaiért, amikor a gyerekek már alszanak. A férfi fél órával hamarabb ment, és ezen összevesztek. A nő a konyhában magához vett egy kést, és szíven szúrta vele a férfit, aki elindult kifelé, majd az ajtón kívül összeesett. 

A nő a kést a mosogatóba dobta, közben szólongatta az áldozatát, hogy jöjjön be a lakásba. Miután észlelte, hogy a férfi elvesztette az eszméletét, másokon keresztül segítséget kért, azonban a volt párja életét már a mentősök sem tudták megmenteni. Korábbi sajtóhírek szerint a gyerekek végignézhették a férfi haláltusáját. Az ügyészség börtönbüntetést kért a bűnügyi felügyeletben lévő kétgyermekes nőre azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadlábra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik