A következő élő közvetítés része Orbán az EP-választásra hangolt, Magyar Péter pártot alapít, Karácsony visszafoglalná a hazát

Grundtner: Új abszolutizmus épül Magyarországon

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Mi Hazánknál megváltozott a felszólalók sorrendje, ezért először Grundtner András mondta el beszédét.

Grundtner azzal kezdte, hogy mikor a párt felkérte főpolgármester-jelöltnek, sokan kérdezték, minek is indulnak itt, majd Horthyt idézve mondta, hogy a város vörös rongyokba öltözött. Szerinte a Habsburg abszolutista monarchia működése igencsak hasonlít a mai magyar kormány működésére.

Kijelenthetjük, Magyarországon új abszolutizmus épül.

Ezért eljött az idő – folytatta –, hogy a nemzeti radikálisok újabb nemzeti forradalmat indítsanak, de nem fegyverrel, mert több honfivért nem önthetnek, és azért sem, mert a nemzeti radikálisok amúgy sincsenek sokan. Az a feladatuk, hogy világosságot hozzanak honfitársaik fejébe, ahogy Budapesten, úgy az egész országban is.

Grundtner ezért harcba hívja Budapesten a nemzeti erőket, a harcias ifjúságot, a radikális értelmiséget, hogy hozzanak fényt a honfitársak fejébe. Elmondása szerint pontosan ez történt 1848-ban, ezen a napon a fővárosban.

Varga Jennifer / 24.hu
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik