Belföld

„Biciklivel nem tudom megjárni New Yorkot” – mondta Szijjártó Péter, miután tavaly 264 millió forintból tett három repülőutat egy luxus magángéppel

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Kedd este Szijjártó Péter interjút adott az ATV Egyenes Beszéd című műsorának. A külügyminisztérium berendelte David Pressman amerikai nagykövetet, miután Joe Biden arról beszélt, hogy Orbán Viktor diktatúrát épít. A külügyminiszter most arról beszélt: súlyos inzultus azt mondani, hogy Magyarországon nincs demokrácia, márpedig az amerikai elnök olyan mondatokat adott a miniszterelnök szájába, amelyek soha nem hangzottak el.

Szijjártó elmondta, hogy tiszteletben fogják tartani, kit választanak az amerikaiak elnöküknek jövő ősszel. A miniszter szerint nem a magyar kormányon múlt, hogy nincs a két ország között jó kapcsolat. Mint mondta, Amerika felől volt egy beavatkozási kísérlet, emellett folyamatosan vádaskodnak az amerikai vezetők. A Trump és Orbán közti értékközösség kapcsán elmondta: sok kérdésben „egy követ fújunk, egy irányba evezünk”. S

Szijjártó szerint Trump a gázai és az ukrajnai háborút is gyorsan lezárni, hiszen amíg a demokraták „agresszíven exportálják a demokráciát”, addig ő pragmatikus külpolitikát folytatott: példaként említette az arab országok és Izrael közeledését célzó Ábrahám-egyezményeket. Szerinte Trump le tud ülni Putyinnal a békéről tárgyalni.

Paks2 kapcsán elmondta: „bántóan hosszú ideje”, ő két éve felügyeli a munkát, ami ütemezetten zajlik, a 2030-as évek elejére kész lesz a két új blokk. Miután ez 2400 megawattot fog jelenteni, 70 százalék fölé ugrik a nukleáris energia részaránya itthon, mondta.

Az Átlátszó hétfőn arról írt, hogy 264 millió forintba került Szijjártó három tavalyi útja, amikre egy holland luxus magángéppel repült. Arra a kérdésre, miért volt erre szükség, Szijjártó úgy felelt, „ez technikai kérdés”, neki megmondják hol legyen, mire szálljon, a lényeg, hogy ahova kell, odaérjen. Szerinte a honvédségi gépeket sokan luxusgépként emlegetik, de neki ezen nem abból a szempontból fontosak, hogy hogy néznek ki.

Biciklivel nem tudom megjárni New Yorkot

– mondta Szijjártó, aki szerint ezek munkaeszközök, nem szórakozni járnak vele, hanem dolgozni. „Nem kergettek gyerekkoromban az asztal körül, hogy üljek fel egy magángépre” – tette hozzá.

Az Átlátszó annak is utánajárt, mennyit költenek a honvédségi repülőgépen utazó delegációk internetre és étel-italra, és arra jutottak, hogy mindkét kategóriában Szijjártó Péter útjai számítanak rekordernek: a külügyminiszter egyik kairói útján például 5,5 millió forintot költöttek ételre, italra, és még közel 7 millió forintért interneteztek.

A miniszter a kairói úttal kapcsolatban azt mondta, sokszor zsemle, szalámi, paprika és paradicsom van a tányéron, nem tudja, „mit hova könyveltek”, ez az összeg nagyon sok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik