Belföld

Kiírta az önkormányzati és az EP-választást Sulyok Tamás

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden kitűzte az EP-választás és az önkormányzati választás időpontját; az első alkalommal egy időben tartott választásokra június 9-én kerül sor – közölte a Sándor-palota.

A döntés formaság, hiszen az EP-választás időpontja már tavaly május óta ideje ismert, arról pedig 2022-ben döntött a kormánytöbbség, hogy takarékossági okokból a két választást mostantól egy időben rendezik meg. Az újonnan megválasztott polgármesterek és képviselő-testületek megbízatása ugyanakkor csak 2024. október 1-jével kezdődik majd.

Az államfő döntése után az EP-választás megrendezésével kapcsolatos igazságügyi miniszteri rendeletek is megjelentek a Magyar Közlönyben. Ez alapján a hivatalosan ötven napig tartó választási kampány április 20-án kezdődik, az EP-listákat pedig legkésőbb május 3-áig lehet bejelenteni, 20 ezer érvényes ajánlás összegyűjtése után. Az önkormányzati választáson indulni szándékozó képviselőjelöltek, polgármesterjelöltek és főpolgármester-jelöltek május 6-áig adhatják le ajánlóíveken összegyűjtött ajánlásaikat.

Szavazni június 9-én 6 órától 19 óráig lehet.

Ki szavazhat?

  • Az önkormányzati választáson szavazhat 7,68 millió magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgár, mintegy 35 ezer bevándorolt, letelepedett menekült és az Európai Unió más tagországának magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgára, ők mintegy 137 ezren vannak. Ellentétben az EP-választás névjegyzékével, ahol kérniük kell, ha a magyar listákra kívánnak szavazni, az önkormányzati választás névjegyzékére automatikusan felkerülnek.
  • Az EP-választáson szavazhatnak a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok, továbbá a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is, amennyiben sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nincs lakcímük, de regisztráltak. A levélben szavazásra jogosultak május 15-én 16 óráig kérhetik regisztrációjukat, amennyiben ezt eddig nem tették meg. Jelenleg mintegy 127 ezren szerepelnek már ebben a névjegyzékben. Hazájuk helyett a magyar pártok listájára szavazhatnak az EU más tagállamának Magyarországon lakóhellyel rendelkező állampolgárai is, ha május 24-én 16 óráig kérik felvételüket az itteni névjegyzékbe.

Aki az önkormányzati választáson nem a lakóhelyén, hanem a tartózkodási helyén akar élni a választójogával, május 31-éig kérheti átjelentkezését. A választáson csak az jelentkezhet át, aki a választás kitűzése előtt legalább harminc nappal létesített tartózkodási helyet, és a tartózkodási hely érvényessége legalább a szavazás napjáig tart.

Aki az EP-választás alkalmával nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén élni kíván a választójogával, május 31-éig kérheti átjelentkezését a lakcím szerinti választási irodától egy másik településre. Aki a szavazás napján nem tartózkodik Magyarországon, de az ország külképviseleteinek valamelyikén szeretne voksolni, szintén május 31-ig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik