Belföld

Novák Katalin is ott volt Sulyok Tamás beiktatási vacsoráján a Karmelitában

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Bár a nyilvánosság előtt Orbán Viktor a nevét sem mondta ki az elmúlt egy hónapban, a NER-elit számára rendezett fogadásra meghívta a lemondott államfőt.

Miközben az új köztársasági elnök, Sulyok Tamás beiktatása visszafogott keretek között zajlott le hétfőn a Parlamentben, aznap este a nyilvánosság kizárásával ünnepi vacsorát tartottak a NER-elit számára a miniszterelnök hivatalának otthont adó Karmelita kolostorban. A 24.hu információja szerint az eseményen, amelynek Orbán Viktor volt a házigazdája, 80–100 meghívott vett részt: kormánytagok és vezető fideszes politikusok mellett az üzleti élet egyes szereplői, művészek, akadémikusok, alkotmánybírók.

A vacsorán a kormányfő mondott rövid beszédet, amelyben üdvözölte a korábbi alkotmánybírósági elnök államfői kinevezését.

A rendezvénynek volt egy „meglepetésvendége” is: sokak számára váratlanul feltűnt ugyanis a lemondott köztársasági elnök, aki szintén helyet kapott az egyik asztalnál. Novák Katalin a férjével együtt érkezett a fogadásra.

Novák február 10-én jelentette be lemondását, miután hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal, hogy kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki egy pedofilügy eltussolásáért kapott börtönbüntetést. Novák a lemondó beszédében közölte, hogy vállalja a felelősséget a pedofíliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán „kételyeket ébresztő” döntéséért, ám indoklással nem szolgált. Jelezte, hogy ez volt az utolsó államfői megszólalása, és az elmúlt közel egy hónapban valóban nem nyilvánult meg, a parlamentben sem mondott beszédet – szemben Schmitt Pállal, aki a képviselők előtt jelentette be a lemondását az államfői posztról 2012-ben –, sőt mindössze egyetlen mondatban, írásban tájékoztatta az Országgyűlést a döntéséről. A Facebookon egy videós összeállítással búcsúzott, melyben kormánypárti politikusok nem tűntek fel. A protokollt felrúgva Sulyok Tamás országházbeli beiktatásán sem jelent meg.

Vélhetően ezt várta el tőle Orbán Viktor, aki a nyilvánosság előtt őt tette felelőssé a botrányért, és az elmúlt egy hónapban szigorúan tartózkodott attól is, hogy kiejtse Novák Katalin nevét. A miniszterelnök az évértékelő beszédében, majd a parlamentben is csak „távozó elnök asszonyként” aposztrofálta, és amikor a Momentum képviselői a Parlament folyosóján érdeklődtek nála K. Endre kegyelmének okáról, illetve újságírók Prágában erről kérdezték, csak azt ismételgette, hogy „Forduljanak az elnök asszonyhoz!”

A jelek szerint azonban a távolságtartás a nyilvánosságnak szól, a zártkörű díszvacsorán már helye volt a lemondott államfőnek.

Kapcsolódó
Orbán bábja vagy utódjelöltje? Mit hagy hátra, és visszatérhet-e a kegyelmi botrányba belebukó Novák Katalin?
A kegyelmi ügybe belebukó államfő lépéseit, NER-beli szerepét és pályáját Feledy Botonddal és Lakner Zoltánnal elemeztük, elgondolkodva azon is, mikor lenne lehetséges a visszatérés Novák Katalinnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik