A Samsung SDI megerősítette, hogy döntés született a harmadik gödi gyár megépítéséről. A február 27-i bejelentés értelmében a cég a Hyundai-jal működik majd együtt a beruházás során, 2026 és 2032 között 500 ezer elektromos jármű akkumulátorát gyártanák le – számolt be a hírről egy koreai portál, amit az Átlátszó vett észre.
Mint írják, a multicég gyárai közül Magyarországon zajlik leggyorsabban a beruházások kivitelezése. A koreai lap értesülései szerint a harmadik üzembe már a munkaerőt is toborozzák, várhatóan a Fülöp-szigetekről érkeznek majd vendégmunkások. Felhívják a figyelmet arra is, a Samsung egy másik autógyártóval is partnerségre léphet az üzletben, korábbi értesülések szerint ugyanis a BMW új, debreceni akkumulátor-összeszerelő üzeme számára gyártottak volna hengeres akkumulátorcellákat.
A harmadik blokk 2026-ban kezdheti meg működését. A második üzem építése már folyamatban van, várhatóan idén szeptemberre készül el.
Gödön az elmúlt években összesen 88 tonna oldószer került a levegőbe, amely elsősorban a kismamákra és magzatokra veszélyes, valamint a településen mért szén-dioxid szintje is jelentősen emelkedett – tárta fel korábban szintén az Átlátszó.