Belföld

Operaház: októberben kizárták a büfét üzemeltető Zsidaiékat az épületből, azóta pereskednek

MTI
MTI

Nagy felzúdulást okozott a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter azzal, hogy utasításba adta, hogy Carl Orff világhírű darabját szakítsák meg egy félórás szünettel, hogy forgalmat csináljanak a büfének.

Bogányi Tibor karmester elfogadhatatlannak tartotta azt főigazgatói utasítást, ezért visszalépett a Carmina Burana dirigálásától, és azóta is folyamatosan születnek a zenei élet szereplőinek nyilatkozatai az ügyben. Ókovács viszont műbalhénak titulálta a tiltakozást, és azt is közölte, hogy a büfé saját fenntartásban működik, az Operának termel bevételt, mert szakítottak a vendéglátásért felelős vállalkozóval.

A vállalkozás a Zsidai Csoport volt, amely az Indexen tette közzé álláspontját.

Zsidai Roy cégcsoportja, azt közölte, hogy jelenleg is perben állnak az Operaházzal, amely egyoldalúan kizárta az Opera Gasztronómia Kft.-t az épületből.

Októberben nem csak, hogy felmondták a szerződést, de önhatalommal kizárták kollégáinkat az Operaház területéből, bírósági döntés bevárása nélkül átvették a kizárólagosan társaságunkat megillető területeket, ingóságainkat ott tartották, beruházásainkkal nem számoltak el

– írták Zsidaiék, hozzátéve, hogy az Opera Gasztronómia Kft-nek érvényes működési engedélye van, ám tudomásuk szerint az Operaháznak nincs.

Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatója a 24.hu korábbi cikkében azt állította, hogy „az Opera tavalyi jegy-, bérlet-, bolt-, büfé-, épülettúra-, rendezvény- és áfabevétele mintegy hatmilliárd forint volt, ami nemcsak saját rekord, de a teljes kulturális terület legmagasabbja is. (…) Az operaházi catering is immár közvetlenül termel bevételt a színháznak, megalapozott számaink még nincsenek, de egy-egy operaházi szünet több milliós bevételt képes hozni az exkluzív környezetben. Ezért is látunk benne olyan forrást, amely segíthet a bérrendezésben, és általa az intézmény működőképességének fenntartásában, hisz az állami támogatás az inflációs évek alatt egyáltalán nem emelkedett.”

A Zsidai Csoport szerint 2030. augusztus 30-ig van érvényes határozott idejű szerződésük.

Szerintük 2023-ban az Operaház szerződést szegve későn és nem megfelelő minőségben adta vissza az elhúzódó felújítás után a gasztronómiai tereket, azaz a büféket/bárokat és az Opera Cafét is, majd 2023. októberben mondvacsinált okból felmondta a szerződést az Opera Gasztronómia Kft-vel.

A felmondás oka egy jogszerűen nem létező fizetési felszólításra való hivatkozás volt. A felmondás valódi oka pedig, hogy az Operaház korábbi döntését megváltoztatva saját hatáskörben, saját maga akarta üzemeltetni a gasztronómiai egységeket, akár olyan áron is, hogy a határozott idejű szerződést jogellenesen felmondja. Októberben nem csak, hogy felmondták a szerződést de önhatalommal kizárták kollégáinkat az Operaház területéből, bírósági döntés bevárása nélkül átvették a kizárólagosan társaságunkat megillető területeket, ingóságainkat ott tartották, beruházásainkkal nem számoltak el

– közölte a Zsidai Csoport.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik