Letartóztatta a bíróság azt az újbudai óvodai dolgozót, akit pénteken vett őrizetbe a rendőrség szexuális kényszerítés bűntettének gyanúja miatt – tudta meg a 24.hu.
Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását, és a kényszerintézkedés helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetet jelölte ki.
Újbuda Önkormányzata a péntek délutáni közleményében azt közölte, hogy a kerület polgármestere azonnali belső vizsgálatot indított az ügyben, miután valaki névtelenül feljelentést tett a rendőrségen.
Az óvoda vezetése péntek reggel levélben értesítette a szülőket a történtekről, és az érintett dolgozó azóta nem léphetett be az óvoda területére, és a gyerekekkel sem találkozhatott.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a férfit szexuális kényszerítés bűntettének gyanúja miatt, majd az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és elrendelte a pedagógiai asszisztens egy hónapos letartóztatását, és a kényszerintézkedés helyéül az IMEI-t jelölte ki.