Belföld

Ne rontsa el ezt a szép órát! – így védték Balog Zoltánt, aki nem akart K. Endre kegyelméről nyilatkozni

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Telex megpróbálta szóra bírni Balog Zoltán, református püspököt, aki szombat délután Szentmártonkátán hirdetett igét egy lelkipásztor beiktatásán.

A püspök kulcsszereplő az államfő lemondásához vezető kegyelmi botrányban, miután sajtóértesülések szerint Balog Novák Katalinnál lobbizott azért, hogy a pedofil bűncselekményeket eltussoló K. Endre a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettese elnöki kegyelmet kapjon. Balog K. Endre kegyelmi ügye miatt mondott le február közepén a református egyház zsinati elnöki tisztségéről, ám a püspök eddig még nem reagált sajtókérdésekre érdemben, ezért is lett volna érdekes, hogy mit mond a Telex munkatársának.

Ám Balog csak annyit mondott, hogy azért nem nyilatkozik, mert egy ez ünnepség. Ezzel elsétált.

Balog egyik társa (az nem derült ki, hogy kicsoda), azt mondta: „Ez egy vallásos szertartás, legyen kedves tartsa tiszteletbe. Jó? Ez még az egyházközség területe, legyen kedves, ne rontsa el ezt a szép órát!!”

A Telex szerint Balog attól is elzárkózott, hogy a rendezvény után, esetleg egy másik időpontban nyilatkozzon. A kérdéseket hallva többen a püspök védelmére siettek szintén az egyházi rendezvény egyházi jellegére hivatkozva. A mosdóban az egyik egyházi meghívott is megállított minket, hogy elmondja, tiszteletlenség „egy egyházi rendezvényen kérdezni a püspököt, aki már mindent elmondott, amit akart”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik