Belföld

Visszamenőleges béremelést jelentett be a katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Márciusban kapják meg az átlagosan 11 százalékkal megemelt illetményüket a katonák, a béremelés januárig visszamenőleges – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a tárca péntek délután kiadott közleménye szerint.

A miniszter ezt azzal indokolta, hogy az orosz-ukrán háború, a közel-keleti konfliktus és az „Európát sújtó migrációs hullám” nyomán a magyar katonákra továbbra is fokozott mértékben hárulnak Magyarország és a magyar emberek megvédésének feladatai.

2024-ben a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásai is szükségessé teszik, hogy tovább növeljék a katonák megbecsülését

– tette hozzá anélkül, hogy e nemzetközi szerepvállalások helyszíneit és jellegüket részletezte volt.

A honvédek a közlemény szerint 2024-ben átlagosan 11 százalékos emelésre számíthatnak. Szalay-Bobrovniczky emlékeztetett: a kormány kétlépcsős, jelentős mértékű illetményemelésének első üteme 2022 szeptemberében valósult meg, annak mértéke átlagosan 26,4 százalék volt. Idén a legénységnél átlagosan 12 százalékos, az altiszti állomány esetében átlagosan 11 százalékos, a tisztek esetében átlagosan 10 százalékos illetményfejlesztés valósul meg.

Az erről szóló rendelet, 2024. január 1-jére visszamenőleg garantálja az emelt összegű illetménykülönbözetek kifizetését, ami azt jelenti, hogy az illetményemelés januárra eső összegét visszamenőleg, a februári illetményükkel egyidejűleg, március első napjaiban kapják meg az állomány tagjai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik